KezdőlapFormula 1A Mercedes két rossz hétvége miatt nem fog átállni 2022-re

A Mercedes két rossz hétvége miatt nem fog átállni 2022-re

-

A Mercedes annak ellenére nem tervezi minden erőforrását 2022-re összpontosítani, hogy a legutolsó két versenyhétvégén mindössze hét pontot sikerült szerezniük csapatként.

A brackleyi istálló csúnyán szerepelt Monacóban és Bakuban is. Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke Toto Wolff pedig nemrégiben elmondta, hogy ez a teljesítményük elfogadhatatlan és nem folytathatják ezt, ha fel szeretnék venni a versenyt a Red Bullokkal, ahol már Max Verstappen és Sergio Pérez is tudott futamot nyerni idén.

A Mercedes először került gödörbe a turbóhibrid érában és ez azt jelenti, hogy mélyen ki kell elemezniük a problémáik forrását és a soron következő hétvégén ki kell küszöbölniük a csorbát. Wolff azonban leszögezte, hogy a mostani küszködésük ellenére sem fogják leállítani az idei konstrukciójuk a W12 fejlesztését.

Ez azonban a későbbiekben majd visszaüthet, mert a következő szezonban jönnek majd a szabályváltozások és a kisebb csapatok már most vagy legkésőbb a szezon közepén teljes mértékben az új autóra fogják összpontosítani az összes erőforrásukat. Kérdés, hogy a Mercedes 2022-es projektjét mennyire veti majd vissza az, hogy az idei autót valószínűleg az idei évad végéig fejlesztik majd.

„Már módosítottunk a 2022-es terveinken és elképzelhetetlen, hogy még további változtatásokat alkalmazzunk,” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök az Azeri Nagydíjat követően.

„Nem fogjuk feladni az idei szezont csak, mert volt két gyengébb versenyhétvégénk. Tisztában voltunk vele, hogy ez a két helyszín fog majd a legkevésbé feküdni az idei autónknak.

„Először meg kell néznünk azt, miként mennek majd az európai futamok. Azonban az utóbbi két hétvége tényleg nem sikerült jól, már csak azért is, mert az előzetes elvárásainkat sem sikerült teljesíteni.”

A brackleyi istálló rajta is veszíthet azzal, hogy nem foglalkozik kellő mértékben az új autóval, ugyanis, ha rosszul fogják meg az új szabályokat, akkor akár évekbe is telhet, mire felzárkóznak a többi csapathoz. Így járt a Red Bull is a 2014-es szabályok érkezésével, valamint a Ferrari és a McLaren is a 2009-es szabályok érvénybe lépésekor.