KezdőlapFormula 1A promóter nem nyugszik bele a Francia Nagydíj elkaszálásába

A promóter nem nyugszik bele a Francia Nagydíj elkaszálásába

-

A Francia Nagydíj promótere, Christian Estrosi ragaszkodik ahhoz, hogy nem nyugodott bele abba, hogy a verseny 2023-ban kikerül a Forma-1-es versenynaptárból.

Bár a Grand Prix főnökeként és Nizza polgármestere elutasította azokat a felvetéseket, hogy az általa irányított város megmenthetné az eseményt, úgy véli, a Paul Ricardon tapasztalt rekord nézőszám elgondolkodtatja a sportágat. Estrosi a BFM Varnak nyilatkozott:

„Ez egy olyan szerződés vége, amelyben Franciaországnak meg kellett mutatnia a szervezési képességeit. Kétszázezer ember töltötte meg a pályát péntek és vasárnap között, ami abszolút rekord.

A paddockban ugyanakkor szinte senki sem számít arra, hogy a Paul Ricard nem lesz áldozata a Liberty Media új piacokra, például Las Vegasba és Dél-Afrikába való betörésének. Estrosi azonban erősködik:

„Egy egyeztetés közepén vagyunk, de nem, nem törődtem bele. Láttam, ahogy hazánk visszaszerezte a Grand Prix de France-t – ezt a csodálatos, népszerű sporteseményt. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hetekben rendkívül pozitív dolgokat fogunk bejelenteni a nagydíj jövője kapcsán.”

Estrosi elárulta, hogy nemcsak az F1 vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival, hanem Emmanuel Macronnal, Franciaország jelenlegi elnökével is rendszeres kapcsolatban állt:

„Klassz lenne, ha az államfő a kormányán keresztül azt üzenné, hogy Franciaországként mi is akarjuk a Forma-1-et – meg akarjuk tartani az egyik legnépszerűbb sportágat az országunkban. Az elnök ezt a szándékát személyesen megerősítette nekem, most majd kiderül, hogy milyen feltételekkel lesz ez így. Öt éve egyedül a közösség vitte ezt a vállán.”

A Nice-Matin beszámolója szerint Domenicali az Estrosival való hétvégi találkozót követően elmondta, hogy a Franciaország Forma-1-es jövőjéről folytatott megbeszélések „nagyon pozitívak és konstruktívak” voltak.