KezdőlapFormula 1A Red Bull felháborodott: "Ez alattomos húzás volt az egyik csapattól"

A Red Bull felháborodott: „Ez alattomos húzás volt az egyik csapattól”

-

Christian Horner elárulta, a riválisaik még a Red Bull szponzorait is felkeresték a költségvetési-botrány kapcsán.

Tavaly kiderült, hogy az osztrák istálló túllépte 2021-ben a költségvetési plafon összegét. A csapat szerint nem volt egyértelmű, hogy mi tartozik a szabály alá és mi nem, így a catering szolgáltatások és a szabadságok kifizetése miatt többet költöttek a kelleténél. Az 1,8 millió dolláros túllépés büntetést vont maga után. A Bikák pénzbüntetést kaptak (7 millió dollár), valamint idén a szélcsatornában is kevesebb időt tölthetnek el.

Az FIA szankcióin túl a csapat marketingértéke is sérült. A riválisaik farkast kiáltottak és súlyos büntetéssel sújtották volna az ellenfelüket.

Sergio Pérez, Red Bull
Sergio Pérez – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

A brit vezető elmondta, hogy egyik riválisuk „alattomos taktikákat bevetve” megkörnyékezte a szponzoraikat is, és a lejáratásukat helyezte kilátásba. Horner ugyanakkor nem nevezte meg, melyik istállóra gondolt.

„Ez mindenkit beszennyezett, és pontosan ezeket a dolgokat használták ki az ellenfelek. Az egyik csapat kapcsolatba lépett még a szponzorainkkal és a partnereinkkel is. Azt sugallták nekik, hogy lejáratják a márkájukat. Ez nagyon alattomos húzás volt.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak a Red Bull csapatfőnöke.

Idén is készülnek valamire a többiek:

Az osztrák csapat versenyzői eddig mindkét futamot megnyerték, és jó eséllyel a pilótáik harcolhatnak idén a bajnoki címért is. Így Horner arra számít, hogy a többiek már terveket szövögetnek a háttérben.

„Mindig van valami. Hirtelen jön majd egy technikai direktíva, ami teljesen felülírja a játékszabályokat. Garantálni lehet, hogy a többiek mesterkednek majd valamiben. Azon törik a fejüket, hogy hogyan lassítsanak le minket. Ez a játék része. Ha már korábban is átéltél ilyet, akkor a tapasztalataid segítenek abban, hogyan lehet ezt épp bőrrel megúszni.”