A Ferrari és a Benetton korábbi versenyzője, Jean Alesi a Hungaroringen összehasonlította az ő korának pilótái között lévő barátságot a mai mezőny tagjai között meglévő viszonnyal – szerinte a régi időkben valósabbak voltak a haverkodások.

Alesi meghívott vendégként látogatott el az idei Magyar Nagydíjra, hiszen pénteken bejelentették a Hungaroring kanyarjainak nevét, ebben pedig ő volt az egyik főszereplő, hiszen a pálya 11-es kanyarja mostantól nemcsak az autósportos köznyelvben, hanem hivatalosan is az Alesi nevet viseli, amit maga az exversenyző a kézlenyomatával hitelesített.

A francia pilóta 1989 és 2001 között hosszú versenyzői karriert töltött el a Forma–1-ben, így több korszak nagyságaival is osztozott a pályán, Nelson Piquet-től Fernando Alonsóig. Elmondása szerint a 90-es években még sokkal szorosabb bajtársiasság alakult ki a versenyzők között, amelyek elsősorban nem is a nagydíjhétvégék, hanem a tesztek során fejlődtek.

„Közeli barátságunk volt. Nagyon furcsa életmódot folytattunk akkoriban, mert rengeteget teszteltünk, így nemcsak a versenyhétvégéken voltunk együtt, hanem a tesztek alatt is. Mindig ugyanazokban a hotelekben szálltunk meg, ugyanazokba az éttermekbe jártunk. Kicsit úgy éltünk, mint egy középkori faluban – az olaszok, a franciák, a németek, a brazilok külön kis csoportot alkottak, és sokkal közelebbi kapcsolatot ápoltunk a nemzeti sajtóval is” – élt érdekes hasonlattal Alesi a pénteki szűkkörű beszélgetés során.

Fotó: Hungaroring

Megkérdeztük Alesit, milyennek látja a mai versenyzők közötti kapcsolatokat. Ugyan a pilóták most is sokat haverkodnak, fotózkodnak vagy akár online is játszanak együtt, de kérdéses, hogy ezek mögött mennyire állnak valódi érzések és mennyire szólnak a közösségi médiának, ahol mindenki a lehető legjobb oldalát próbálja mutatni követők milliói felé.  

„Ma már nagyon más a helyzet. Nekünk még nem volt ott a telefon, hogy állandóan fényképeket készítsünk. Bizonyos szempontból sokkal nagyobb szabadságunk volt. Igen, a mai versenyzőknek is megvan a saját karakterük, de a kommunikáció ezen új formája miatt nem viselkedhetnek természetes módon, színészkedniük kell” – fogalmazott Alesi a Racingline.hu kérdésére.

A mai mezőnyt illetően Alesi elmondta, hogy olasz származásúként a szíve a Ferrarihoz húz, de Kimi Antonellit tartja a szezon fő esélyesének. Arra a kérdésre pedig, hogy a jelenlegi pilóták közül ki ellen méretné meg magát legszívesebben, így felelt: „Jó lenne csatázni Max Verstappennel, aki egy igazi pitbull.” Bár korábban arról is beszélt, hogy a mai fizikumával egy jelenlegi autóban a 3-as kanyart követően már nem tudná tartani a fejét.