back to top
KezdőlapFormula 1Alonso a problémák ellenére is Verstappen nyomában végzett

Alonso a problémák ellenére is Verstappen nyomában végzett

-

Max Verstappen volt a leggyorsabb az F1-es 2023-as szezon előtti tesztek első napján, Bahreinben.

Verstappen volt délelőtt is a leggyorsabb, és az energiaitalos csapatnál délután is ő folytatta a munkát. Első nekifutásra elégedett lehet a Red Bull, hiszen 157 kört teljesítettek a nap folyamán, egy hátsó jack (boxutcai emelő) meghibásodásától eltekintve hibátlan napot tudhatnak maguk mögött.

A nap második legjobbjának Fernando Alonso bizonyult, aki mindössze 0,029 másodperccel maradt le Verstappenről, miután délután ő vette át a stafétát a lábadozó Lance Strollt helyettesítő Felipe Druigovichtól. A spanyol napja azonban nem volt olyan zökkenőmentes, mint Verstappené, ugyanis az Aston Martin egy boxkiállás gyakorlása alkalmával megsérült az autó padlólemeze, ezért csúszott is Alonso programja.

A Ferrarinál Charles Leclerc váltotta délután Carlos Sainzcot. Utóbbi a harmadik, a monacói pedig a negyedik helyen végzett.

Lando Norris Oscar Piastrit váltotta délután a McLarennél, de az ő gyakorlása is problémásan indult. A brit mindössze öt kört tett meg az első két órában, mivel a McLaren kénytelen volt ideiglenes megoldást találni az MCL60-as első kerékagya és a „kukafedő” körüli problémára. Norris végül az ötödik helyen zárt.

Esteban Ocon a 17. helyen végzett az Alpine-nal, miután a csapat kénytelen volt vezetése teljes időtartama alatt leragasztani Ocon szárnytükör-tartóit.

Összesített, napi végeredmény:

# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök száma
1 Max Verstappen Red Bull 1:32.837 157
2 Fernando Alonso Aston Martin 1:32.866 0.029 60
3 Carlos Sainz Ferrari 1:33.253 0.416 72
4 Charles Leclerc Ferrari 1:33.267 0.430 64
5 Lando Norris McLaren 1:33.462 0.625 40
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.508 0.671 83
7 Alex Albon Williams 1:33.671 0.834 74
8 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:33.723 0.886 67
9 George Russell Mercedes 1:34.174 1.337 69
10 Logan Sargeant Williams 1:34.324 1.487 75
11 Nico Hulkenberg Haas 1:34.424 1.587 51
12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:34.558 1.721 71
13 Nyck de Vries AlphaTauri 1:34.559 1.722 85
14 Felipe Drugovich Aston Martin 1:34.564 1.727 40
15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:34.671 1.834 46
16 Pierre Gasly Alpine 1:34.822 1.985 60
17 Esteban Ocon Alpine 1:34.871 2.034 53
18 Oscar Piastri McLaren 1:34.888 2.051 52
19 Kevin Magnussen Haas 1:35.087 2.250 57

 

Horpadt orrú Ferrari, megálló Aston Martin – így telt az első nap délelőttje