back to top
KezdőlapFormula 1Itt az újabb botrány: Alonso segítése miatt vizsgálják az FIA elnökét

Itt az újabb botrány: Alonso segítése miatt vizsgálják az FIA elnökét

-

Az FIA etikai bizottsága vizsgálatot indított a szövetség elnöke, Mohammed bin Szulajm ellen, miután felmerült annak gyanúja, hogy az emirátusokbeli vezető manipulálhatta a 2023-as Szaúd-arábiai Nagydíj végeredményét.

A BBC-nek jutott tudomására, hogy az ügy már az FIA etikai bizottsága előtt van, miután valaki kiszivárogtatta számukra a közel egy évvel ezelőtti történéseket hátterét. Egész pontosan azt, hogy a sportfelügyelők Bin Szulajm közbenjárására vonták vissza Fernando Alonso 10 másodperces időbüntetését a tavalyi dzsiddai futam után.

Mi történt pontosan?

A 2023-as szezon második fordulóján, Dzsiddában Alonso a rajt után öt másodperces büntetést kapott, amiért nem megfelelően állt be rajtpozíciójába a második helyen. A spanyol az első bokszkiállásakor le is töltötte ezt a büntetést, a futam végén pedig a dobogó alsó fokán ünnepelhetett Max Verstappen és Sergio Pérez társaságában.

Ám nem sokkal a díjátadó után az FIA jelezte, Alonsóra utólagosan még kiszabtak egy 10 másodperces időbüntetést, mivel a korábbi büntetésének letöltésekor az öt másodperc letelte előtt a hátsó emelővel hozzáért az autójához az azt kezelő szerelő – ezt pedig már az autón végzett munkának minősítették. Ezzel Alonso a negyedik helyre csúszott az értékelésben, a futam utáni sajtótájékoztatóra már George Russell ült be a harmadik helyezés örököseként.

Az Aston Martin óvást nyújtott be, s végül még aznap, pár órával később visszavonta a büntetést az FIA, elfogadva, hogy a szabályok nem egyértelműsítik, mi számít az autón végzett munkának. Alonso visszakapta a harmadik pozíciót, a vonatkozó szabályt pedig kiegészítették azzal, hogy ezentúl az autó vagy a versenyző megérintése sem engedélyezett akár kézzel, akár bármilyen eszközzel a büntetés idejének letöltése alatt.

Igen ám, de a BBC értesülései szerint a vizsgálat most amiatt indult, mert a döntés visszavonására az FIA elnökének, Bin Szulajmnek is aktív ráhatása volt. A meg nem nevezett szivárogtató által szolgáltatott bizonyíték szerint ugyanis ő hívta fel a hétvége folyamán hivatalos tisztséget betöltő Abdullah bin Hamasz bin Issza al-Kalifa sejket, az FIA egyik alelnökét, arra kérve a felügyelőket, hogy vonják vissza az ominózus ítéletet.

A BBC szerint az FIA etikai bizottsága egy-másfél hónap alatt fejezi be a vizsgálatot az ügyben.

Kifakadt az FIA elnöke: Tudom, ki áll a támadás mögött, és kinevetem

Nem ez az első botrány, amiben az FIA irányítását 2021 végén átvevő Bin Szulajm érintett volt vezetésének eddigi több mint két éve alatt: tavaly decemberben szintén nagy felzúdulás és értetlenség övezte, amikor az FIA vizsgálatot indított Toto és Susie Wolff ellen, akik a Mercedes F1-es csapatának, illetve az F1 Academy vezetőiként állítólag bizalmas információkat osztottak meg egymással. Az ügyet azonban a szövetség két nap múlva ítélethozatal nélkül lezártnak nyilvánította.