KezdőlapFormula 1Alonso érkezhet Vettel helyére az Aston Martinba?

Alonso érkezhet Vettel helyére az Aston Martinba?

-

Sajtóértesülések szerint Fernando Alonso ismét felkerült az Aston Martin radarjára. 

Sebastian Vettel akár a visszavonulás mellett is dönthet, így a kanadai-brit csapatnak fel kell készülnie egy „B” tervre. Ugyan a négyszeres világbajnok kifejtette, hogy évközben nem hagyja el a csapatot, ám a szerződése az év végén lejár. A német pilóta egyre többet beszél az F1 utáni életről, így benne van a pakliban, hogy jövőre már nem lesz a száguldó cirkusz tagja.

Az Aston Martin konstrukció nem úgy sikerült, ahogy tervezték, így Vettel motivációja csökkenhet. Lawrence Stroll belátható időn belül bajnokká válna, ezért egy újabb világbajnokot is becserkészhet.

A spanyol versenyző a visszatérése óta erősíti az Alpine istállót. Ugyan jobb versenygépet alkottak a kanadai-brit csapatnál, viszont a technikai hibák és a balszerencse megakadályozta a kétszeres világbajnokot a masszív pontszerzésben.

A német F1-insider.com szerint az Aston Martin feltette a listájára a 41 éves pilóta nevét. Alonso sem hosszabbította meg még a kontraktusát, így Lawrence Stroll őt akarná elhódítani, ha Vettel szögre akasztja a sisakot. A spanyol versenyzőt még a szezon megkezdése előtt hírbe hozták az istállóval, mivel akkor is kérdéses volt a négyszeres világbajnok visszatérése.