back to top
KezdőlapFormula 1Alonso gladiátorként, kicsit dühből versenyzett

Alonso gladiátorként, kicsit dühből versenyzett

-

Fernando Alonso úgy érzi a Portugál Nagydíj után, hogy most már ki tudta hozni az autójából a maximumot, miután a 8. helyen végzett a 13. helyről rajtolva.

A két évet kihagyó spanyol maga is elismerte, nehezen ment neki a visszarázódás, de még ugye a portimao-i időmérője sem sikerült túl fényesen. A futamon viszont már gladiátorként küzdött, a régi időket idézve, mondta Nico Rosberg, a Sky szakértője.

„Igen, egy kicsit, egyetértek” – válaszolt Alonso. „Szerintem Bahreinben egy kicsit mindennel óvatosabb voltam, hogy befejezzem az első versenyt. Imolában nagyon nem éreztem magam kényelmesen az autóban, olyan körülmények között. Szóval úgy gondolom, ez volt az első futam, ahol kihoztam a maximumot az autóból. Ideges voltam a tegnapi időmérő után és ma kivittem a dühömet a pályára.”

„Jó móka volt” – folytatta. „Egy McLarennel és egy Ferrarival versenyeztünk, ez elképzelhetetlen lett volna Imolában és Bahreinben. Szerintem nagyon nagyot léptünk előre a teljesítményben, remélem ez az igazi tempónk.”

Az viszont, hogy szombaton mi történt, azt nem sikerült kiderítenie a csapatnak és Alonsónak. A Q2-ben ugyanis majdnem egy másodpercet kapott csapattársától, Ocontól.

„Továbbra is rejtély, hogy mi történt tegnap” – mondta ezzel kapcsolatban. „Nem éreztem a tapadást a kvalifikáción, nem éreztem magam kényelmesen, és ez is ártott a versenyemnek. Jövő szombaton megpróbálok majd javítani a kvalifikáción. Barcelonában és Monacóban a szombatok nagyon fontosak, mert nem lehet előzni, szóval még van egy kis házi feladatom, ha egy kicsit előrébbről akarok indulni.”

Forrásgpfans.com