KezdőlapFormula 1Alonso nem tudta, hogyan értelmezze az Alpine válaszát az aggodalmaira

Alonso nem tudta, hogyan értelmezze az Alpine válaszát az aggodalmaira

-

Fernando Alonso számára egy tíz versenyes pontszerző sorozat ért véget a hétvégi Olasz Nagydíjon, miután technikai problémák miatt kénytelen volt feladni a monzai versenyt.

A hatodik helyről induló spanyol a verseny közepe tájékán érdeklődött a csapatrádión, hogy minden rendben van-e az energia visszanyeréssel, melyre azt a választ kapta, hogy igen, miközben már az egyik leglassabb volt a pályán. Alonso a válaszra reagálva csak annyit mondott, hogy „wow”, de a számára idő előtt véget érő verseny után részletezte, hogy ez mit is jelentett.

„Természetesen a rádióban nem akarod túl világosan kimondani, hogy problémád van. Szóval nem voltam biztos benne, hogy ez egy valódi válasz, vagy csak egy kód” – idézi a kétszeres világbajnokot a motorsport-total.com. „De igen, nem fejeztük be végül. Ez ellen nem tehetsz semmit. Nekem úgy tűnt, hogy az egyenesekben nem állt rendelkezésünkre a teljes erőtartalék. Nem volt meg az összes energia. És ezért volt nehéz a verseny. Nehéz volt tartani a lépést a csatákban, mert nem voltunk túl gyorsak. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi volt az oka, mert itt Monzában nem váltottuk be a hozzánk fűzött reményeket.”

A spanyol elárulta, hogy a hajtással voltak problémák, a víznyomás nem stimmelt, és ezutóbbit a csapat is megerősítette a későbbiekben.

Alonso túlélő módban próbált meg valahogy a legjobb tízben maradni, de ez lehetetlennek bizonyult: „Mindent megpróbálsz, de az egyenesekben érzed, hogy valami nincs rendben. Csak reméltem, hogy ez elég lesz a célba éréshez. Sajnos, a tizedik vagy legjobb esetben kilencedik helyre tartottunk. Jó lett volna mindenképpen teljesíteni a távot.”

Mivel Esteban Ocon is csak 11. lett, a McLaren kicsit hozott az Alpine-on a konstruktőri negyedik helyért zajló versenyfutásban.

„Még mindig a McLarennel harcolunk a negyedik helyért, és arra számítok, hogy a maradék versenyeken is közel leszünk egymáshoz” – zárta gondolatát Alonso.