KezdőlapFormula 1Alonso szerint az Alpine megérdemelte volna a dobogót

Alonso szerint az Alpine megérdemelte volna a dobogót

-

Fernando Alonso úgy érzi, hogy esélye lett volna a dobogón végezni az Orosz Nagydíjon, azonban be kellett érje egy 6. hellyel.

Alonso nagyon jó tempót mutatott a versenyen, és a verseny vége felé a dobogót érő 3. helyen is találta magát, ugyanakkor az Alpine sem váltott időben az átmeneti esőgumikra így a spanyol bukott néhány pozíciót.

„Hatodik helyen értünk célba, ugyanakkor a harmadik hely reálisabb lett volna a mai teljesítményünk alapján. A végén minden a szerencsén múlott, mivel olyan későn jött az eső. Olyan volt, mintha pénzfeldobással döntöttünk volna.”mondta Alonso az Alpine verseny utáni beszámolójában.

„Néhányan egy körrel hamarabb álltak ki, és amikor igazán leszakadt, akkor a harmadik helyen haladtam. Lehetetlen volt megjósolni. Ennek ellenére a hatodik hely egy jó eredmény, és megérdemeltük. Az egész verseny során versenyképesek voltunk, szóval sok pozitívumot viszünk haza.” – mondta Alonso.

A Forma-1 hivatalos oldalán a spanyol hozzátette:
„Nagyon jó helyezés ez a csapatnak a konstruktőri bajnokság miatt, de azt hiszem ezen kívül is nagyon jó versenyt futottunk.”

„Elképesztően jó tempónk volt. Az első etapban tudtuk tartani a lépést Pérezzel, a másodikban pedig még Verstappent is sikerült megelőzni. Az autó ma szinte repült, és azt hiszem többet érdemeltük volna. Tényleg úgy éreztem, hogy meglehet az első dobogó, nem csupán szerencséből, hanem a nyers tempónk miatt.” – zárta Alonso.