back to top
KezdőlapFormula 1Alonso szerint Hamilton hibázott, de "megesik" az ilyen

Alonso szerint Hamilton hibázott, de „megesik” az ilyen

-

Fernando Alonso határozottan Lewis Hamiltonra hárította a felelősséget a Belga Nagydíj rajtjánál történt incidensükért.

Az első körben Hamilton a Les Combes bejáratnál kívülről próbálta meg megelőzni Alonsót a harmadik helyért, de ütközés lett a vége. Alonso megúszta a nagyobb sérüléseket, Hamilton autója azonban a levegőbe repült, majd a hétszeres világbajnok a pálya szélén kénytelen volt leparkolni a sérült autóval.

Közvetlenül az ütközés után Alonso a csapatrádión így nyilatkozott: „Micsoda idióta, hogy kívülről bezárta a kaput. Szuper jó rajtunk volt, de ez a fickó csak azt tudja, hogyan kell az első helyen vezetni és rajtolni”.

A futam után Alonso azt állította, hogy Hamilton hibája volt az eset, mert nem adott neki helyet, és az ütközést ahhoz hasonlította, amikor Hamilton 2014-ben ugyanabban a kanyarban összeakadt korábbi csapattársával, Nico Rosberggel.

„Szerintem egy kicsit az ő részéről volt ez hiba, hogy így bezárta az ajtót” – mondta Alonso. „Az 5-ös kanyarban már sokszor láttuk itt, hogy párhuzamosan halad, és ugyanez történt vele és Rosberggel is pár évvel ezelőtt [2014-ben].”

Mindenesetre Alonso tipikus versenybalesetnek tituálta utólag az esetet. Bár lehet nem lett volna ilyen megbocsátó, ha az ő versenye is befejeződött volna a rajt után.

„Ez egy trükkös része a pályának, az biztos, és ez egy versenybaleset volt.”

Utólag, a felvételeket visszanézve Hamilton is elismerte, hogy ő volt a vétkes.