KezdőlapFormula 1Alonso szerint Russell lehet a jövő nagy F1-es sztárja

Alonso szerint Russell lehet a jövő nagy F1-es sztárja

-

Fernando Alonso George Russellt nevezte meg, mint a jövő nagy F1-es csillaga.

„Szerintem nagyon tehetséges versenyzők vannak most a Forma-1-ben” – idézi a Sky Sports Alonsót, aki személyesen is jelen volt az Emilia Romagna Nagydíjon, a Renault garázsában.

„Mind nagyon jól felkészültek a versenyző akadémiákban, ami építette a teljesítményüket és a tehetségüket, segítette őket egészen fiatal koruk óta. Most pedig végzik a dolgukat.”

„Mindannyiuk közül George Russell az, aki minden hétvégén meglep engem. Ahogy vezeti a Williamset. Nulla hiba. Igazán meglep a természetes sebességével.”

Igaz, ezt még a williamses versenyző vasárnapi betlije előtt mondta, de minden bizonnyal tartja magát a véleményéhez ennek ellenére is. Elvégre megesik az ilyen. Russell pedig ezen a hétvégén is a Q2-be jutott az időmérőn.

„Szóval ha egy nevet kellene mondani, Russell lenne a választásom a jövőre nézve” – mondta a 39 éves Alonso, aki jövőre visszatér a Forma-1-es mezőnybe.

Russellnek természetesen nagyon jól estek Alonso szavai.

„Ez pokolian sokat jelent számomra, egy olyan fickótól, mint Fernando” – mondta a fiatal versenyző. „Nagyon várom már, hogy versenyezzek vele jövőre. Biztos vagyok benne, hogy szárnyalni fog. Nagyra becsülöm őt.”