KezdőlapFormula 1Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

-

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy egyértelműen előrébb lépett a csapata Portimaoban és Barcelonában, még akkor is, ha ennek mértéke túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Gyengén kezdte a szezont az enstone-i gárda, Bahreinben és Imolában is nem tudták felvenni a versenyt a középmezőnnyel. Az Ibériai-félszigetre látogatva azonban jelentőset ugrottak előre a franciák, ami mögött az eltérő pályakarakterisztikák is állhatnak.

Spanyolországban pedig már mindkét Alpine bejutott a Q3-ba, ahol Esteban Ocon az előkelő ötödik rajthelyet szerezte meg. Alonso szerint azonban az utóbbi futamokon mutatott teljesítmény a valóság az autó ereje kapcsán.

„Talán hajlamos vagyok azt hinni, hogy a McLaren és a Ferrari valamivel gyorsabb. Legalábbis az első négy hétvégén valamivel egyenletesebb tempót mutattak. De az igazság az, hogy hatalmasat léptünk előre Portugáliában. Nem tudtuk, hogy ez most a pályának köszönhető-e vagy ez a valóság. Jó megerősítés volt Barcelonában, hogy ez a valóság és nem csak Portimaonak volt ez betudható.” kezdte a spanyol.

„Szerintem az Alpine már a Ferrari és a McLaren szintjén van. Nagyon pozitív tendencia, amit látunk most a csapatnál, nagyon izgatottan várjuk a következő néhány versenyt. De óvatosnak kell maradnunk, és további megerősítésre van szükségünk. Mert ahogy mondta, Portimao és Barcelona Bahreinhez és Imolához képest túl szépnek és jónak tűnik, hogy igaz legyen. De nyilván igaz, mert most mindkét autó a Q3-ban volt, ahol Esteban ötödik lett, miközben legutóbb a hatodik volt, szóval ez jó hír.” – tette hozzá.