KezdőlapFormula 1Alonso Verstappen mellé is beülne

Alonso Verstappen mellé is beülne

-

Fernando Alonso nem mondana nemet egy olyan ajánlatra sem, mellyel egy kimondottan első számú pilóta mellé érkezne egy topcsapathoz.

A spanyol szerződése az Alpine-al az idény végén lejár, az viszont egyelőre nagy talány, hosszabbít-e, főleg hogy a franciák juniorja, Oscar Piastri is ott toporog a Forma-1 kapujában. Mindenesetre Alonso egyértelművé tette, hogy maradna a száguldó cirkuszban és még mindig nem mond le a harmadik bajnoki címről.

„Ezért versenyzek. Mindig van remény arra, hogy az egyik évben meglesz a megfelelő csomag, és minden együtt áll ahhoz, hogy a bajnoki címért harcolhassunk. Még mindig versenyképesnek érzem magam, és gyors vagyok” – szögezte le a Sky F1-nek nyilatkozva.

Az viszont igen kétséges, hogy az Alpine rövid időn belül megadja Alonsónak a bajnoki esélyeket, hiába volt esélyük például elmondásuk szerint a pole-ra Ausztráliában. A kétszeres világbajnok szerint csak a Ferrari és a Red Bull tud győzelmekért harcolni, még ha az új szabályok pont mások győzelmi esélyének növelésének céljából is lettek behozva.

A topcsapatok közül is csak a Red Bullnál lehetne hely Alonsónak, hiszen a Mercedeses és Ferraris pilótáknak is van szerződése 2023-ra. A 40 esztendős versenyző Sergio Pérez helyére érkezhetne, neki jár le év végén a szerződése. Ez azt jelentené, hogy egy másik világbajnok mellé érkezne, korunk Forma-1-ének egyik legnagyobb sztárja mellé, aki már igen régóta elsőszámú a Red Bullnál. Alonso viszont Max Verstappen mellé is beülne, ha tudna győzelmekért harcolni.

„Igen, persze” – erősítette meg, hogy bevállalná a kihívást. „Úgy gondolom, hogy végső soron nem sok első és második számú versenyző van most a csapatoknál. Minden csapatnak szüksége van mindkét versenyzőre, hogy együtt tudjanak dolgozni és javítani tudjanak az autón, különösen az új szabályok miatt. Még mindig minden egyes köröddel tanulsz, és egy jobb autó, egy jobb csomag kialakításán kell dolgoznod. Szóval lássuk csak, milyen lehetőségeink vannak a következő években.”

A Red Bull csapatfőnöke viszont cáfolta, hogy szóba jöhetne Alonso szerződtetése a jövő évre.