Szerdán az Alpine új versenygépeinek bemutatójával folytatódott az F1-es autóbemutatók sora, amit összekötöttek a márka WEC-programjában induló autójának bemutatásával.

Az Alpine bemutatta két legfontosabb 2024-es versenyautóját, a WEC-ben induló A424 Hypercart, amellyel először indulnak a hosszú távú sorozatban, valamint az A524 kódjelű F1-es modellt, melyet ebben az idényben is Esteban Ocon és Pierre Gasly fog vezetni. Utóbbinak egyébként pont az autóbemutató napjára esik a születésnapja.

Bruno Famin csapatfőnök kijelentette, az autótól az elejétől a hátuljáig” újratervezték (elvileg csak a kormánykerék nem változott meg), és a premieren nem egy átfestett tavalyi modellt tártak a nyilvánosság elé. Külsőre először az tűnik fel rajta, hogy tömegcsökkentési okból több fekete került rá a kék és a rózsaszín mellé, például az orrára – a festés megspórolása is számít a kocsi tömegében.

A 24 futam kétharmadán a sötétebb festést, egyharmadán a rózsaszín-hangsúlyos változatot fogják bevetni.

A technikai igazgató Matt Harman részletesebben beszélt a változtatásokról, természetesen abból a szempontból, hogy milyen céllal próbáltak javítani az autó egyes részein. Elmondása szerint „agresszívan” álltak hozzá a fejlesztéshez, a lehetőségek széles skáláján figyelembe vették. Némelyik elemmel a határokat feszegettük, egyes esetekben túl is léptük azt” – jelentette ki. Fontos célnak tartotta, hogy bővítsék az idei autó működési tartományát, mert az előző teljesítményét bekorlátolta ennek hiánya.

A héten még csütörtökön rántanak le leplet 2024-es F1-es versenyautóról, holnap a Red Bull kisebbik, RB nevű alakulata mutatja meg, mit alkotott. A nagyüzem jövő héten lesz, a maradék öt istálló, közöttük az összes nagyágyú akkor mutatja be az új autóját.