KezdőlapFormula 1Alpine: Az F1 korábban egy probléma volt a Renault számára

Alpine: Az F1 korábban egy probléma volt a Renault számára

-

Habár Esteban Ocon révén nemrég futamgyőzelmet ünnepelhettek, Fernando Alonso pedig rendre látványos vezetéssel rukkol elő, az Alpine még mindig nem elégedett. A vezérigazgatóként tevékenykedő Laurent Rossi egyértelművé tette, van hova fejlődniük, de teljesen elégedetlenek sem lehetnek.

„Az autó nem volt olyan jó a szezon elején, mint amire számítottunk” – mondta az Auto Motor und Sportnak adott nyilatkozatában. „Ez kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni a szabályváltozásokhoz. Működési szempontból sem mindig a legjobb döntéseket hoztuk meg a szezon elején, például a gumiválasztás és a gumikezelés terén. Ez frusztráló volt. Ha az autó nem elég gyors, akkor legalább az összes többi területet optimalizálni kell. Ebből tanultunk.”

„De most már sokkal jobbak vagyunk a kvalifikáción, a forgalom elkerülésében” – tért rá a pozitívumokra Rossi. „Ez jelentéktelennek tűnik, de számunkra rendkívül fontos. Nagyon erősek lettünk a versenystratégiában. Budapesten ez meg is látszott. Jól megvédtük a pozíciónkat, mondjuk ebben Fernando is segített egy kicsit.”

Hozzátette, nem is a győzelem a fő okuk az örömre: „A győzelem nem volt olyan fontos. Alapvetően megváltoztattuk a Forma-1-ről alkotott képünket. Korábban a Forma-1 mindig csak probléma volt az egész Renault-csoport számára. Most ez a csoport négy márkára oszlik, és az Alpine az egyik. Úgy döntöttünk, hogy a következő öt-tíz évben a Forma-1-ben maradunk. Egy győzelem nem változtatja meg a stratégiánkat, de segít abban, hogy higgyünk benne.”

Forrásgpblog.com