George Russell nyitotta az élen a rendhagyó módon már csütörtökön megkezdődő azeri F1-es hétvégét, miközben csapattársa, a bajnoki éllovas Kimi Antonelli jelentős edzésidőt veszített azzal, hogy megállt alatta a Mercedes. A szokottnál is koszosabb bakui pályán sokat hibáztak a versenyzők és műszaki hibából is akadt bőven.

Mivel korábban rájöttek, hogy a magasnyomású vízsugárral történő aszfalttisztítás rongálja a pálya felületét, ezúttal nem alkalmaztak ilyen gépeket a bakui hétvége kezdete előtt, így a szokottnál is porosabb aszfaltcsík várta a versenyzőket, akik közül régi-új arcot köszönthettünk a Magyar Nagydíj óta először F1-es hétvégén vezető Isack Hadjar személyében. A francia versenyző kézsérülésből történő felépülése egyben azt is jelentette, hogy Liam Lawson visszaült a Racing Bullsba, Yuki Tsunoda pedig ismét ülés nélkül maradt. 

Nem indult azonban jól Hadjar visszatérése, ugyanis már az első körében jelezte, hogy fékezés közben durván félrehúz az autója, ami miatt kis híján a falnak ment. Ez a probléma végül olyan súlyosnak bizonyult, hogy mindenkinél kevesebb, csupán 8 kört tett meg és a 20. helyen zárt. 

Ennél csupán eggyel több kör jutott Kimi Antonellinek, aki alatt egyszer csak hidraulikai hiba miatt megállt a Mercedes. A bajnoki éllovas addig viszont jó tempót mutatott és az élen állt, a pálya javulásának és a lágyabb keverékek felkerülésének köszönhetően azonban később négyen is megelőzték.

Antonelli műszaki hibája:

 

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A post shared by FORMULA 1® (@f1)

Problémákkal szembesültek a McLarenek is – előbb Lando Norris, majd Oscar Piastri autóján fedezett fel sérülést a csapat, így a címvédő csak 14, az ausztrál pedig 17 körig jutott, ami nem annyira kevés, mint Hadjar és Antonelli futásmennyisége, de elmarad a jóval 20 kör fölött záró riválisokétól. 

Ami a tempót illeti, kezdetben Max Verstappen uralta a köridőtáblázatot a kemény keverékű Pirelliken, de aztán Antonelli átvette tőle az első helyet, miközben Russell több mint 3 tizeddel elmaradt tőle és Verstappent sem tudta megelőzni. Az első etap végén a többieknél tovább pályán maradó Lewis Hamilton ugrott fel a második helyre közepes gumikon, így féltávnál Antonelli, Hamilton, Verstappen, Russell, Leclerc, Piastri, Colapinto, Lawson, Norris, Hadjar volt a sorrend az első tízben.

Az edzés második felében előkerültek a lágy gumik is, amelyeken Verstappen harmadik nekifutásra tudott jó kört összerakni és 1:45,787-tel átvette a vezetést, de aztán jött Russell és kereken 4 tizeddel legyorsulta a négyszeres világbajnokot. Verstappennek erre nem volt válasza, sőt, kis híján Leclerc is elkapta őt, de végül 4 ezreddel elmaradt és be kellett érnie a harmadik hellyel. A monacói mögé Hamilton fért oda csupán 0,033 másodperces hátránnyal, míg Antonelli annak ellenére megtartotta az 5. helyet, hogy az edzés első felében, kemény gumikon elért körén értelemszerűen nem tudott javítani.

A poros pályán több elfékezést is láthattunk, többek között Verstappen és Leclerc is meglátogatta az első kanyar bukóterét, míg Russell a hármasban, Arvid Lindblad a hetesben szaladt le a pályáról, de autót egyelőre senki nem tört.

Folytatás 14 órától a második szabadedzéssel.

Az Azeri Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő / hátrány
1. George Russell Mercedes 1:45,387
2. Max Verstappen Red Bull Racing +0,400
3. Charles Leclerc Ferrari +0,404
4. Lewis Hamilton Ferrari +0,437
5. Kimi Antonelli Mercedes +0,878
6. Oscar Piastri McLaren +1,011
7. Liam Lawson Racing Bulls +1,053
8. Arvid Lindblad Racing Bulls +1,214
9. Esteban Ocon Haas +1,237
10. Gabriel Bortoleto Audi +1,301
11. Nico Hülkenberg Audi +1,484
12. Carlos Sainz Williams +1,506
13. Alexander Albon Williams +1,552
14. Lando Norris McLaren +1,594
15. Oliver Bearman Haas +1,607
16. Pierre Gasly Alpine +1,656
17. Sergio Pérez Cadillac +1,866
18. Franco Colapinto Alpine +2,136
19. Fernando Alonso Aston Martin +2,448
20. Isack Hadjar Red Bull Racing +2,486
21. Lance Stroll Aston Martin +3,160
22. Valtteri Bottas Cadillac +3,928