„Mindenkit biztosíthatok róla, hogy mindent megpróbáltunk, de nem tehettünk semmit” – emlékezett vissza Ayrton Senna végzetes balesetére az egyik olasz orvos, aki végigkísérte a brazil pilótát egészen annak utolsó pillanataiig.
Mindössze 34 évet élt, de ez idő alatt kitörölhetetlen nyomot hagyott nemcsak a Forma–1, hanem az egyetemes sport egén is. Milliók imádják a mai napig és emlékeznek rá, amikor csak alkalmuk nyílik rá, főként május 1-jén, halálának évfordulóján. Ayrton Senna élete ezen a napon ért tragikus véget, a sokkot pedig soha nem fogják teljesen kiheverni azok, akik ott voltak akkor Imolában. És főleg azok, akik közvetlen közelről nézték végig a 34 esztendős brazil pilóta elmúlását.
Mert míg szurkolók ezrei teljes bizonytalanságban hagyták el a pályát a verseny után, és csak az esti hírekből értesültek arról, hogy Senna nincs többé, addig emberek egy szűk csoportja már a baleset utáni pillanatoktól kezdve pontosan tudta, hogy nincs visszaút a legenda számára. Köztük volt Dr. Giovanni Gordini, aki akkor a segélyszolgálat vezetőjeként volt jelen a San Marinó-i Nagydíjon, két évvel ezelőtt pedig már a bolognai Maggiore-kórház sürgősségi osztályának vezetőjeként elevenítette fel az 1994-es eseményeket a Gazzetta dello Sportnak.
Dr. Gordini egyike volt azoknak, akik végig ott voltak Senna mellett a brazil versenyző utolsó óráiban, egészen addig, amíg a háromszoros világbajnok szíve helyi idő szerint 18 óra 37 perckor meg nem állt az említett kórház 11. emeletén.
Azonnal látszott, hogy nincs remény
Az akkor 40 éves orvos éppen a főtribünön látta el a Pedro Lamy és JJ Lehto rajtbalesete során a lelátora repülő törmelék által megsebesített nézőket, amikor a 7. kör elején Senna Williamse kivágódott a Tamburello kanyarban. Miután Mauro Sachetti, az orvosi csapat koordinátora jelezte rádión, hogy mi történt, Dr. Gordini azonnal elindult a tőle néhány száz méterre levő baleset helyszíne felé.
„Azonnal aggódni kezdtem, mivel az a kanyar rossz emlékeket ébresztett bennem Gerhard Berger 1989-es balesetéről, amikor beszorult az égő Ferrariba, és csak a tűzoltók gyors beavatkozása mentette meg – idézte fel az olasz sportnapilapnak. – Felültem a robogómra, és a Tamburello felé vettem az irányt. Néhány perccel Sid Watkins professzor után érkeztem a helyszínre. Senna ekkor még magától lélegzett, de már kómába esett. Rengeteg vért veszített a jobb szeme fölötti sebből, valamint a Williams leszakadó felfüggesztése eltörte a nyakát.”
Watkins professzor, az F1 hivatalos orvosa könyvében leírta, már Senna sisakjának levételekor nyilvánvalóvá vált számára, hogy a brazil menthetetlen, de mindenki tette a kötelességét, azaz megkezdődött a reménytelen küzdelem a háromszoros világbajnok életéért.
„Mindannyian azonnal megértettük a helyzet súlyosságát, és úgy döntöttünk, hogy helikopterrel a Maggiore-kórházba szállítjuk – mesélte Gordini, hozzátéve, hogy már ez is mutatta a helyzet súlyosságát, hiszen a protokoll szerint a sérülteket ilyenkor előbb a pálya kórházába szokták vinni, Sennáért azonban a baleset helyszínéhez hívták a helikoptert. – Rögzítettük, légcsőmetszés után intubáltuk, a helikopterben pedig már lélegeztetőgépen volt. A szíve leállt, de sikerült újraindítanunk.”
Mire Bolognába értek, az orvosi csapat már várta őket
„Azonnal a sürgősségi szobába vittük, a ruhájának levétele után pedig megnéztük, hogy mennyi vért veszített, majd CT-vizsgálatot végeztünk rajta – folytatta Gordini. – Tízen asszisztáltunk mindehhez. Az első CT-képekből megértettük, hogy milyen kritikus a helyzet, az elektroencefalogram pedig megerősítette, hogy az agyhullámai laposak, nem reagált az elektromos stimulációra. A vérzés túl intenzív és kiterjedt volt mind a frontális lebeny, mind a nyak sérülése miatt. Mivel kevés vért kapott, Senna agya lekapcsolt, és úgynevezett elektromos csend állt be.”
„Annak ellenére, hogy nagyon sok vért veszített a pályán, mindössze az arca volt megduzzadva, ami természetes a trauma és az eszméletlen pácienseknél alkalmazott igen agresszív mentési technikák miatt. A teste viszont változatlan maradt.”
Berger könnyei
Az orvosok ezután sem adták fel, de hamarosan be kellett látniuk, hogy Senna elment.
„Fáradhatatlanul folytattuk az újraélesztési technikák alkalmazását a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Mindent bevetettünk, amit a baleset helyszínén még nem lehetett: infúziókat kapott, a gégemetszést konzisztensebb megoldással váltottuk fel és többféle gyógyszert adtunk neki. Mindenkit biztosíthatok róla, hogy mindent megpróbáltunk, de nem tehettünk semmit. Miután az agya és a szíve is leállt, újabb nehéz feladat várt ránk: be kellett jelentenünk a halálának hírét a kórházban várakozó tömeg előtt.”
A Michael Schumacher által megnyert San Marinó-i Nagydíj végeztével a pályáról többen is a kórházba siettek. Köztük volt az akkor már ismét a Ferrarinál versenyző, Sennával 1990 és 1992 között a McLarennél három évet lehúzó Gerhard Berger is, aki baráti viszonyt ápolt a brazillal.
„Kétségtelenül Berger szobába lépése volt rám a legnagyobb hatással. Nagy hatással volt rám, hogy mindenáron látni akarta a haldokló barátját. Ő, akit ugyanebben a szobában láttak el 1989-ben. Ritka és jelentőségteljes gesztus. Nem igazán tudtam vele beszélni, nem mondott sokat, inkább csendben maradt és félrehúzódva gyászolt. Nem akart beszélni, már tudta, hogy mi következik” – mondta Gordini, hozzátéve, Berger könnyeire a mai napig jól emlékszik.
„Emlékszem [Senna] személyi edzője, Josef Leberer, valamint a menedzsere, Julian Jakobi és Sid Watkins is belépett a szobába. Miután Ayrton meghalt, Siddel hosszasan beszélgettünk. El volt keseredve a történtek miatt, de emlékszem, hogy nem sírt. Azt mondta nekem, hogy már egyből a baleset után tudta, lehetetlen megmenteni Sennát. Egy másik helikopterrel érkezett Bolognába Franco Servadei idegsebész társaságában, aki a koponya és gerincsérülések specialistája volt. Ő is ott volt velünk Imolában, de végül már nem tudott beavatkozni, mert lehetetlen volt megmenteni a brazilt.”
Ayrton Senna még most is csupán 66 éves lenne.