back to top
KezdőlapFormula 1Az arab világ rá tud tenni még egy lapáttal – 108 méternyi...

Az arab világ rá tud tenni még egy lapáttal – 108 méternyi emelkedővel jön az újabb F1-es pálya

-

A héten Dzsiddában jön az idei Forma-1-es szezon második fordulója, a Szaúd-arábiai Nagydíj, aminek apropóján az ország most ízelítőt adott készülőben lévő legújabb, élményparkszerű pályájáról.

A Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda 2021-ben debütáló utcai pályájára ugyanis a kezdetektől fogva ideiglenes megoldásként tekintettek a szaúdiak, hiszen már akkor beharangozták, hogy az ország közepén található Kiddijában egy ultramodern turisztikai komplexum és élménypark épül, ami egyúttal egy az F1 és a MotoGP fogadására is alkalmas pályát is magában foglal.

Illetve a „Kiddijában” talán nem is a leghelyesebb megfogalmazás, hiszen a pálya nem egy településről kapta a nevét. A létesítményt egy üresen álló sivatagos területen kezdték építeni Rijádtól nagyjából 50 kilométerre, és a projekt kapta a Kiddija nevet, ami aztán persze alighanem településként funkcionál majd a kiépített infrastruktúra és szállodák révén.

A szervezők két, számítógéppel renderelt képet tettek közzé az F1-es pálya várható kinézetéről, melyek egyike a vonalvezetést ábrázolja, amely Hermann Tilke és Alexander Wurz tervei alapján készült.

Fotó: Qiddiya Media

A pálya fő látványossága az első kanyar és az odáig vezető (LED-fényekkel megvilágított) emelkedő lesz, ugyanis a kanyarcsúcspont eléréséhez 70 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük az autóknak – a hasonló kihívással rendelkező austini pálya célegyenesének emelkedése ehhez képest nagyjából 30 méter. A 21 kanyarból álló kiddijai pálya legalacsonyabb és legmagasabb pontja között pedig 108 méter lesz a magasságbeli különbség.

Nem meglepő módon több konfigurációja is lesz a pályának, amelyen az utcai és az épített helyszínek kanyartípusait igyekeznek ötvözni. De a rajongóknak is különleges élményt kínálnak, a közlemény szerint ugyanis a hagyományos nézőtéri lelátókat itt bizonyos „kilátóteraszok” váltják majd fel.

Hogy az építkezések jelenleg milyen fázisban tartanak, arról nem szól a fáma, az viszont tudvalevő, hogy a projekt már többször is késlekedéseket szenvedett. Az eredeti, 2020-ban bejelentett tervek szerint már 2023-ban is itt lett volna a Szaúd-arábiai Nagydíj, amiről már tudjuk, hogy nem történt meg, s a jelenlegi célkitűzés szerint 2027-től költözhet majd át ide az F1 – vagy éppen csatlakozhat Kiddija Dzsidda mellé, hiszen olyan vágyak is elhangzottak már az ország vezetőitől, hogy akár két pályával is szerepelhetne a naptárban Szaúd-Arábia.