back to top
KezdőlapFormula 1Az Aston Martin felülvizsgálati kérelmét elutasították, de itt még nincs vége

Az Aston Martin felülvizsgálati kérelmét elutasították, de itt még nincs vége

-

A Magyar Nagydíjon tevékenykedő stewardok elutasították az Aston Martin felülvizsgálati kérelmét!

A magyar futam már egy ideje véget ért, viszont a végeredmény még mindig nem jogerős. Sebastian Vettelt másodikként intette le a kockás zászló, ám a mozzanat után csapata arra kérte a német versenyzőt, hogy állítsa le autóját. A versenyfelügyelők beidézték a négyszeres világbajnokot és alakulata képviselőjét, az ügy kapcsán. Mivel az 5-ös rajtszámmal ellátott AMR21 csak 0,3 liter üzemanyagot tudott produkálni az egy 1 liter helyett, a versenyzőt kizárták.

Az Aston Martin azonban nem értett egyet az ítélettel, így fellebbezett, valamint új bizonyítékokra hivatkozva hivatalosan is megkérte a stewardokat, hogy vizsgálják felül a döntésüket. A kanadai-brit istálló szerint versenygépükben 1,44 liter üzemanyag még maradt, ám a pumpa meghibásodása miatt nem tudták a kívánt mintát kinyerni a tankból.

Új bizonyítékokra hivatkozva járultak a stewardok elé, akik a mai napon meghallgatták a sértett csapatot.

Az Aston Martin beszámolója:

A „zöld” istálló szerint az üzemanyagcellában lévő légpumpa nyomásvesztés következtében a maximális teljesítményét aktiválta. Így a cellán keresztül jelentős mennyiségű üzemanyag került ki. Emiatt lehetett, csak 0,3 litert kinyerni a tankból. Az elsődleges gyanú szerint a szelep tömítetlensége okozhatta a hibát.

Beszélhetünk-e új bizonyítékról:

Ez attól függ, hogy a stewardok elé terjesztett telemetriai adatra, vagy a számadatok lehetséges értelmezésére és elemzésére reflektál-e a csapat. Az Aston Martin ugyanis elismerte, hogy az adatok elemzése és értelmezése csak jóval a verseny után állt rendelkezésükre, a mennyiségük és összetettségük miatt. A kanadai-brit csapat ugyanakkor új információkat tárt a versenyfelügyelők elé azzal, hogy kiderítette, meghibásodás történt az 5-ös rajtszámú autónál. Viszont ez releváns és jelentős bizonyíték?

A technikai szabályzat világosan kimondja, hogy a verseny után 1 liter üzemanyagot kell produkálni a mintavételhez. Az augusztus 1-jén megejtett vizsgálaton az említett versenygépből csak 0,3 litert tudtak a szakemberek kinyerni. A vasárnap esti meghallgatáson az Aston Martin azt állította, hogy az átfolyásmérőn alapuló számításaik azt mutatják, hogy a tankban még 1,44 liter üzemanyagnak lennie kell. Ugyanakkor a most benyújtott információk mentén a csapat elismerte azt, hogy akkor még egy tisztázatlan technikai meghibásodás miatt egy liternél kevesebb üzemanyag volt a cellában.

A regulák értelmében nem bizonyul enyhítő körülménynek a meghibásodás. A stewardok így nem tudják elfogadni az Aston Martin referenciáit, ezért elutasították a fellebbezési kérelmüket.

A brit istálló a nemrég kiadott közleményében elmondta, mérlegeli a függőben lévő óvását.

ForrásFIA.com