KezdőlapFormula 1Az egyik legrangosabb díjat zsebelte be tegnap Verstappen

Az egyik legrangosabb díjat zsebelte be tegnap Verstappen

-

Max Verstappen nyerte el tegnap a legjobb férfi sportolónak járó Laureus-díjat.

2021 vízválasztó év volt a 22 éves versenyző számára. Ádáz küzdelmet folytatott Lewis Hamiltonnal és a Mercedesszel, míg végül az utolsó verseny utolsó körében megszerezte a bajnoki címet.

Az egész éves teljesítményét értékelte a sportvilág is, hiszen jelölték a rangos díjra. Tegnap a nyertesek listáján a Red Bull versenyzőjének neve is szerepelt, ugyanis ő lett az év férfi sportolója.

A sport Oscarként emlegetett virtuálisdíjátadót vasárnap rendezték meg Sevillaban.

Verstappen a következő videóüzenetben köszönte meg az elismerést:

„Nagyon köszönöm mindenkinek aki rám szavazott a Laureus Akadémián. Nem csak rám voksoltak, hanem a mögöttem álló csapatra is, akik két autón dolgoztak, és lehetővé tették, hogy megnyerjem a bajnokságot és ezt a díjat.”

A Forma-1-es versenyzők közül korábban már Lewis Hamilton, Michael Schumacher és Sebastian Vettel is átvehette a díjat. Csapatként a Renault, a Brawn GP és a Mercedes részesült még kitüntetésben.