KezdőlapFormula 1Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (1. rész)

Az ezüst polgárháború, avagy Lewis Hamilton vs Valtteri Bottas (1. rész)

-

Nico Rosberg a bajnoki cím megszerzése után mindenkit meglepve bejelentette visszavonulását, minek után a Mercedesnek szereznie kellett egy pilótát, méghozzá hamar. Az ülésért Pascal Wehrein, illetve Valtteri Bottas volt harcban, melyet végül utóbbi kapott meg, több tapasztalata végett.

Valtteri Bottasnak az idei volt a negyedik éve a Mercedesnél, de egy teljes szezon során még nem tudott a hétszeres világbajnok csapattársa fölé kerekedni. A finn elmondta, fáj neki, hogy már negyedszer kap ki Hamiltontól, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy évről évre jobban teljesít. Ennek a számok nyelvén jártunk utána.

2017

A 2017-es évnek tehát regnáló világbajnok nélkül futott neki a mezőny. A legnagyobb favorit, nem meglepő módon a Mercedes volt, viszont a Ferrari és a Red Bull is közelebb tudott kerülni az ezüstnyilakhoz. Sőt mi több, Sebastian Vettel az első három futamból kettőt megnyert, a maradék egy versenyen pedig a második helyre hozta be a vörösök autóját, nem kis meglepetésre. Valtteri Bottas első futamgyőzelmére sem kellett sokat várni, hiszen rögtön a negyedik versenyen megszerezte Oroszországban. A finn pilóta nem teljesített összességében sem túl kimagasló, sem pedig túlságosan rossz szezont. A Mercedes számára fontos szempontok ugyanis teljesültek: mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki címet szereztek, melyben a Ferrari, annak volánjánál pedig Sebastian Vettel volt legnagyobb kihívójuk. Bottas teljesítette, amiért igazolták. A lepattanókat minden esetben begyűjtötte, de mindig ott volt a vörös szerelésben autózók nyakán. Lewis Hamilton megszerezte a bajnoki címet, Valtteri Bottas 58 pontos hátrányban, a harmadik helyen végzett.

Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
Lewis Hamilton 9 13 363
Valtteri Bottas 3 13 305

 

2018


A 2018-as szezon egy rendkívül izgalmas szezonnak indult. Az első hat futamot elosztotta egymás között a három nagycsapat, hiszen a Monacói Nagydíjat követően a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull is kettő futamgyőzelemmel állt. A csapatokon belül mind a két futamgyőzelmet egy pilóta szerezte meg Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, és Daniel Ricciardo személyében. A Red Bull azonban gyorsan kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből, a megbízhatatlan technikai hátterük végett. Így ez az év ismét a két többszörös világbajnok csatájáról szólt. Itt csúcsosodott ki eddig a legjobban Valtteri Bottas másodhegedűs szerepköre a csapatnál. Ebben az évben többször hallhattuk a rádión, ahol vagy arra kérték a finnt, hogy adja át csapattársának pozícióját, vagy pedig arra, hogy ne támadja őt. A mára már híressé vált mém alapanyag „Valtteri, it’s James…” mondat is ebben az időszakban vált híressé. A finn pilóta ezen csapatutasítások nélkül, könnyen lehet, hogy szerezhetett volna futamgyőzelmeket, példának okáért Németországban és Oroszországban is. A szezon végül ismét Hamilton világbajnoki címével zárult, egyrészt Vettel és a Ferrari sorozatos hibáinak, másrészt a brit és a Mercedes hihetetlen magabiztos teljesítményének köszönhetően. Bottas mindössze az ötödik lett összetettben, 161 pont lemaradással csapattársa mögött.

Futamgyőzelmek Dobogók Pontok
Lewis Hamilton 11 17 408
Valtteri Bottas 0 8 247