KezdőlapFormula 1Az F1-es versenyzők kezdik félteni magukat a dühödt "rajongóktól"

Az F1-es versenyzők kezdik félteni magukat a dühödt „rajongóktól”

-

A Mexikóivárosi Nagydíj szervezői megígérték, hogy a jövőben javítani fognak a Forma-1-es versenyzők biztonsági helyzetén, amikor azok visszatérnek a helyszínre.

Bár a mexikóvárosi Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya közönsége híresen szenvedélyes, Lewis Hamiltont vasárnap végig kifütyülték.

„Ez egy csodálatos közönség volt, ezúttal egy kicsit kínos volt – egész nap fújoltak -, de ennek ellenére nagyon szeretem Mexikót és az itteni embereket” – mondta a hétszeres világbajnok vasárnap, a verseny után.

Úgy vélik azonban, hogy a vasárnapi kifütyülés egy olyan posztra volt reakció, amelyet a Mercedes pilótája Twitteren tett közzé, Fernando Alonso – a spanyol ajkú közönség egyik kedvence – korábbi megjegyzésére reagálva.

„Nem igazán van mit mondanom erről – magyarázta Hamilton.

„Próbáltam igazán tisztelettudó lenni az évek során. Amikor valaha is megkérdezték tőlem, hogy ki volt a jobb versenyző, mindig igyekeztem dicsérni.”

„Határozottan érdekes látni a megjegyzéseket, amiket tesznek, de ez nem igazán számít. Szóval ezért csak egy felfelé mutató hüvelykujjat tettem oda.”

Hamilton sok riválisai azonban sokkal nagyobb problémát látnak a paddockban a „VIP” bérletet birtoklók és beinvitált rajongók viselkedésében. Pierre Gaslynek még az útlevelét tartalmazó hátizsákját is kinyitották.

Ideje lenne megtanulni viselkedni

Daniel Ricciardo úgy véli, szabályokat kell alkotni, „hogy a jegytulajdonosok tudják, hogyan viselkedjenek a paddockban”, mert „a felnőtteknek felnőttként kell viselkedniük”.

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl azt mondta: „Úgy gondolom, hogy a Forma-1 általában véve jó irányba halad. Igazán nagyra értékeljük a paddockban az egész szezon során uralkodó hangulatot, de itt Mexikóban a helyzet szélsőségessé vált.”

„Meg kell vitatnunk ezt a kérdést, és megoldást kell találnunk, különösen az olyan országokban, mint Mexikó, ahol a szurkolók nagyon érzelmesek. De most nagyon fontos, hogy ne reagáljuk túl a dolgokat.”

Úgy tudni, hogy az FIA az esemény promóterével, a Grupo CIE-vel együtt fog dolgozni azon, hogy a következő évekre javítsanak a helyzeten.

A Grupo CIE közleményben tudatta: „Hihetetlen rajongói táborunk van itt, akik nagyon szenvedélyesen rajonganak a Forma-1-ért.”

„Azonban a versenyen, a paddockban és a pálya körül mindenki biztonsága a mi prioritásunk, és továbbra is együttműködünk az FIA-val és a csapatokkal, hogy ezt biztosítsuk.”