KezdőlapFormula 1Berger: Hamilton is hibázik nyomás alatt

Berger: Hamilton is hibázik nyomás alatt

-

Lewis Hamilton és a Mercedes azért hibázik ennyit a 2021-es Forma-1-es szezon során, mert a Red Bull és Max Verstappen idén méltó ellenfeleknek bizonyulnak eddig a versenypályákon. Ez a véleménye az egykori F1-es versenyzőnek Gerhard Bergernek, aki reméli, hogy a két élcsapat között egészen a szezon legvégéig fog folytatódni ez a kiélezett csata.

„Lewisnak (Hamilton) nem volt igazán komoly ellenfele a pályán az utóbbi szezonokban,” – idézi az osztrák szavait a Sport 1.

„Idén azonban egy rendkívül erős ellenfele akadt Verstappen személyében. Ez egy teljesen új helyzet a számára és ezért is hibázik ennyit mostanság Hamilton. Legalább ezen hibák még érdekesebbé teszik a bajnokságot a nézőközönség számára.”

„Jelen pillanatban Maxnak (Verstappen) megvan a kellő lendülete,” – folytatta a McLaren és a Ferrari egykori pilótája. „Jelen pillanatban nagyon jó a bajnoki küzdelem közte és Lewis között.

„A Mercedes is erős lesz, azonban a Red Bull sem fog alább hagyni és ők is folyamatosan hozni fogják az újításokat és szeretnék megtartani az első helyeiket mindkét bajnokságban. Remélem, hogy ez a fajta adok-kapok legalább a szezon végig fog majd folytatódni a két csapat között.”