KezdőlapFormula 1Binotto: Nem hazardíroztunk a váltóval kapcsolatban!

Binotto: Nem hazardíroztunk a váltóval kapcsolatban!

-

Mattia Binotto elmondta, hogy Charles Leclerc kiesése nem feltétlenül köthető a szombati ütközéséhez.

A monacói versenyző az első pozícióban haladt az időmérő utolsó szakaszában, mikor a második próbálkozása közben falnak csapta autóját. A konstrukciót így ki kellett emelni a pályáról, ezért piros zászlós szakaszt rendeltek el. Mivel kevesebb, mint egy perc volt vissza a szakaszból, újraindítani már nem volt érdemes az edzést.

Leclerc az időmérő után el is mondta, hogy egy kicsit aggódik a váltója miatt. Ugyanakkor két alapos átvizsgálás után a Ferrari nem talált hibát az alkotóelemen.

A 23 éves pilóta versenygépe viszont a pályára menet leállt, így a versenyző el sem tudott indulni a hazai futamán. Ám a Ferrari csapatfőnöke szerint nem feltétlenül köthető a leállás az ütközés okozta károkhoz.

,,Először is, teljesen meg kell értenünk azt, hogy mi történt. A baj baloldalt, a kardántengely mentén ütötte fel a fejét, így az nem lehet váltóprobléma. A váltó, így teljesen rendben volt a futamra. Mivel a baleset az autó másik oldalát érintette, könnyen lehet, hogy nincs is ahhoz köze. Várnunk kell. Ki kell elemeznünk a darabokat és az adatokat, hogy magyarázatot kapjunk. Viszont egy biztos, nem hazardíroztunk a váltóval kapcsolatban. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a versenyre az rendben volt. Alapos ellenőrzést kell végeznünk, ugyanis a gond egy olyan területen ütötte fel a fejét, amint nem vizsgáltunk át.” – magyarázta Binotto a Sky Sportsnak.

Forrásgpblog.com