KezdőlapFormula 1Binotto nem hibáztatja a mérnökeit, szerinte a motorhiba a játék része

Binotto nem hibáztatja a mérnökeit, szerinte a motorhiba a játék része

-

Charles Leclerc-hez hasonlóan Mattia Binotto is igyekezett a pozitívumokra koncentrálni a katasztrofálisan sikerült Spanyol Nagydíj után. A Ferrari csapatfőnöke hangsúlyozta, hogy sok verseny van még hátra, most pedig nem tehetnek mást, mint minél gyorsabban a végére járnak a barcelonai motorhiba okának.

A Spanyol Nagydíjon mutatott produkciójával a Ferrari mindkét pontversenyben elveszítette a vezetést a Red Bull-lal, illetve Max Verstappennel szemben. Mattia Binotto azonban nem pánikol, és Charles Leclerc-hez hasonlóan inkább a pozitívumokat igyekszik szem előtt tartani. A monacói pilóta úgy véli, ha nem esik ki, a Red Bullnak nagyon nehéz dolga lett volna ellene.

„Egyértelmű, hogy kemény nap volt a mai. Hallgattam Charles-t, és igaza van, a pozitívumokat kell néznünk. Szerintem megvolt a tempónk és a versenyen is jól mentünk. Hosszú lesz a szezon, az ilyesmi megtörtént már másokkal is, ma pedig velünk esett meg. Továbbra is sok futam van hátra, úgyhogy az ilyesmi szerintem a játék része” – nyilatkozta a Scuderia csapatfőnöke a Sky Sportsnak.

Binotto óva intett mindenkit attól, hogy a csapat motorrészlegére fogja a biztosnak látszó 25 pont elvesztését. „Ha megnézzük, milyen kiemelkedő munkát végeztek otthon az erőforrásért felelős srácok eddig, akkor egyértelmű, hogy nem hibáztathatjuk őket. Minél gyorsabban megpróbáljuk megérteni a hibát és kijavítani azt.”

Charles Leclerc, Ferrari, Spanyol Nagydíj
Leclerc autója a táv feléig sem jutott el Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Ami a probléma megjelenését illeti, Binotto utólag megerősítette, semmilyen jel nem utalt rá, hogy ez fog történni. „Hirtelen jött. Először Charles-tól tudtuk meg, hogy gond van, amikor rádiózott. A mérnökök ezután látták azt az adatokon. Úgyhogy nagyon hirtelen történt. Még nincs rá magyarázatunk. Az erőforrást visszaküldjük Maranellóba az éjszaka során, hétfőn reggel pedig szétszedjük.”

Nyilván a “mi lett volna ha” kezdetű mondatoknak sok értelme nincs, ám mégis adja magát a kérdés, hogy magabiztos előnye tudatában veszélyben forgott volna-e Leclerc győzelme, ha végigmegy a versenyen. Szerinte valószínűleg nem. „Az addig megtett körök során minden igazán jól ment. Szerintem nehéz lett volna elkapniuk engem, mert elég nagy előnyöm volt, a lágy gumikon pedig nagyon jó volt a gumikopás. Elég sok kört tudtunk volna még megtenni rajta hozzájuk képest, úgyhogy igen, szerintem kontroll alatt tartottuk a versenyt” – nyilatkozta a monacói pilóta.