back to top
KezdőlapFormula 1Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

-

Alig vette a kezdetét a 2023-as Forma-1-es szezon, de a Ferrarinak máris át kell szerveznie a technikai részlegét. Erre azért lesz szükség, mert au autó koncepciójáért felelős mérnök, David Sanchez távozik Maranellóból.

A Ferrarit érzékenyen érintheti Sanchez hiánya, ugyanis a francia szakember tervei alapján épült meg a maranellói istálló idei és tavalyi autója is. Az SF-23 fejlesztése emiatt pedig szinte biztosra vehető, hogy nem lesz zökkenőmentes.

Sanchez még 2012 októberében csatlakozott a Vörösökhöz a McLarentől és egészen 2016-ig aero mérnökként tevékenykedett. Ebben az évben eljött számára a várva várt előrelépés, ugyanis ő lett a csapat legfőbb aero mérnöke, miután leválthatta az addig ott dolgozó Dirk de Beert.

Sebstian Vettel, David Sanchez
Sanchez távozása fájó pont lehet a Ferrarinak Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A francia 2019-ben vehette át az aerodinamikai részleg vezetését, és e pozíciója mellett még ő lett a csapat tervező mérnöke, valamint az autó koncepciójáért is ő volt az első számú felelős.

Sanchez oroszlán részt vállalt abban, hogy a Ferrari anno Mattia Binotto vezetésével újra bajnokesélyes csapattá vált 2017-re az SF-70H-val.

Az aerodinamikai szakember távozását biztosan meg fogja érezni a Ferrari, ugyanis így nem valószínű, hogy közelebb fognak tudni a Red Bullhoz a nehéz bahreini szezonkezdést követően. Az olasz istállónak rövid távon máris újra kell osztania a szerepeket a technikai részlegen, mert így egy olyan probléma keletkezett, ami nem hagyhatnak megoldatlanul.

Az még nem ismert, hogy Sanchez hol szeretné folytatni a pályafutását, de az biztos, hogy – Binottóhoz hasonlóan – egy ideig biztosan nem vállalhat munkát egyik rivális F1-es csapatnál sem.

A Mercedesé után a Ferrari bátor megoldása is csődöt mondott a pályán?