back to top
KezdőlapFormula 1Bottas komoly bejelentést tett, egy másik világbajnokságot tűzött ki célnak

Bottas komoly bejelentést tett, egy másik világbajnokságot tűzött ki célnak

-

A finn versenyző, Valtteri Bottas elmondta, hogy megpróbálja kvalifikálni magát a terepkerékpáros világbajnokságra.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség Terepvilágbajnokságát Belgiumban, Halle és Leuven között rendezik október 5-6-án, ekkor természetesen nem rendeznek Forma-1-es futamot. Bottas a Bobby and Jens podcast adásában árulta el a tervét, és egy kerékpáros szakoldal kifejtette, hogyan lehet bekerülni a résztvevők közé.

Az aligha járható út a finn számára, hogy nemzeti vagy európai terepkerékpár-bajnok legyen, de van 24 verseny az évben, amelyek bármelyikén ha a mezőny első negyedében végez, megkapja az indulási jogot a világbajnokságon a 35-39 évesek mezőnyében.

„Természetesen a Forma-1 az elsődleges számomra, de a bringázás szorosan követi másodikként. Amikor lehetőségem nyílik rá és az időm engedi, próbálok tekerni egy jót, és úgy tervezem, idén újra elindulok néhány terepversenyen. Az év ezen része a biciklizésről szól” – nyilatkozta Bottas.

Barátnője átneveli, ezért alakult át látványosan az F1 veterán pilótája

Erőnlétileg sokat segít, de mentálisan is. A Forma-1-ban gyakran nagyon hektikus az élet – tette hozzá. – A sűrű hetekben, napokban akár egyetlen tekerés is segít helyreállítani a gondolatokat.”

Hozzátette, a kerékpárversenyzők csapatmunkáját csodálja, és ebből próbál átültetni elemeket a Forma-1-be is, mert úgy érzi, ezzel hosszú távon mindenki jól jár. Néhány versenyen már szép eredményeket jegyzett, a barátnője, Tiffany Cromwell pedig profi kerékpáros, vele sokszor megy közösen tekerni.

A kerékpározás természetesen nem teljesen veszélytelen, szezon előtt Mark Webber, Fernando Alonso, vagy például tavaly Lance Stroll is szenvedett sérülést így. Adrian Newey és Toto Wolff év közben törte össze magát bringával.

Megidézte a Simpson-család szereplőjét, majd sört osztogatott Bottas egy bicikliversenyen (videó)