KezdőlapFormula 1Briatore elárulta, miben jobb az Alonso-korszak a Vettel éveknél

Briatore elárulta, miben jobb az Alonso-korszak a Vettel éveknél

-

Flavio Briatore szerint Fernando Alonso jó döntést hozott, mikor elfogadta tavaly az Aston Martin ajánlatát és Sebastian Vettel helyére igazolt.

A spanyol versenyző már egyszer szögre akasztotta sisakját. A McLaren-Honda újraélesztését követően a 41 éves pilótának elege lett a sikertelenségből, így egy ideig búcsút intett a száguldó cirkusznak. Az új szabályok viszont felkeltették a kétszeres világbajnok kíváncsiságát.

2020-ban az eligazoló Daniel Ricciardo helyére keresett alternatívát a Renault. Alonsóval is felvették a kapcsolatot. A felek sikeresen megegyeztek, így a nevet váltó csapat oldalán tért vissza a spanyol. Látszólag jól elvolt a franciáknál Alonso, ám Vettel visszavonulását követően mindenkit meglepett a 41 éves pilóta a döntésével.

Alonso lépése eddig jónak tűnik, hiszen két futamból kétszer állt a dobogón az új szezonban. Az olasz menedzser látja a régi versenyszellemet barátjában, aminek kifejezetten örül.

Fernando Alonso
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

„Még a dobogós helyezését is megpróbálták elvenni egy olyan büntetéssel, amiről még csak beszélni sem kellene. 41 évesen gyorsabb, mint a 20 évesek. Sosem voltak kétségeim a képességeivel kapcsolatban. Azt mondták róla, hogy túl öreg és nem csapatember. Ezek azonban ostobaságok. Csak egy jó autót adjanak neki, és máris kivételes eredményeket pakol le az asztalra.” – nyilatkozta Briatore az olasz Corriere della Serának.

A Renault egykori csapatfőnöke elismerte, kockázatos lépés volt az Aston Martinhoz igazolni.

„Közösen osztoztunk a döntésben. Kockázatot vállaltunk, de végül megérte. Ők (Aston Martin) két éves szerződést ajánlottak, míg mások csak egy évig számoltak vele a kora miatt. Már akkor tudtuk, hogy Lawrence (Stroll) egy nagyszerű csapatot állított össze. Ott volt igény a változásra, míg az Alpine-nál más volt a helyzet.”

Briatore is meglepődött a Red Bull kivételes dominanciáján, de a bajnokságot még nem tekinti „lefutottnak”:

„Én még várnék azzal a kijelentéssel, hogy a világbajnokságnak vége. Az Aston Martin még egy ‘szűz’ autóval rendelkezik, meglátjuk merre tudnak elmozdulni a fejlesztésekkel. A többieknek még meg kell érteniük a problémáikat, Fernandónak (Alonso) viszont olyan autója van, amit könnyű vezetni. Ha lesz lehetősége a győzelemre, akkor nem fogja az alkalmat elszalasztani.”

A 72 éves vezető elismeri Lance Stroll tehetségét is, de a csapat sikereit Alonso tapasztalatának és képességeinek tulajdonítja.

„Fernando olyan lelkesedést és ambíciókat hozott, amilyet még sosem láttak (az Aston Martinnál). Semmiben sem hasonlít a helyzet és a hangulat Vettel ott töltött időszakához. Ez kell ahhoz, hogy legyőzzék a Ferrarit és a Mercedest.”