KezdőlapFormula 1Brown még dolgozna a jövőben Ricciardóval

Brown még dolgozna a jövőben Ricciardóval

-

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown ugyan elengedte Daniel Ricciardo kezét, de örülne, ha útjaik még kereszteznék egymást az ausztrállal a jövőben.

Két csalódáskeltő szezon után Ricciardónak lényegében nem volt más választása, mint távozni a McLarentől, és ezzel versenyülése sem lesz 2023-ban. A Red Bull tartalékos szerepe jutott neki, valamint egy szabad év, hogy újra magára találjon.

Brown már korábban is kifejezte sajnálatát az ausztrál iránt, most ezt újra megtette, sőt elárulta, szívesen dolgozna még Ricciardóval.

„Tehetséges, ezt megmutatta Monzában, és már nyert nyolc versenyt” – ecsetelte Brown a McLaren Youtube csatornáját. „Ez mindannyiunk számára frusztráló. Nagyon remélem, hogy láthatjuk még a rajtrácson a Forma-1-ben, amire ő is vágyik, és az ajtó továbbra is nyitva áll előtte, hogy a jövőben a McLarenbe üljön. Ha a csillagok együtt állnak, szívesen versenyeznék vele újra.”

Volt főnöke bízik benne, hogy Ricciardo visszaszerzi a varázserejét

Brown izgatott Piastri érkezése miatt

A McLaren Ricciardót a szupertehetségnek kikiáltott Oscar Piastrival pótolja, az amerikai főnöke pedig nagy reményeket fűz hozzá.

„Úgy gondoljuk, hogy Oscar szenzációs autóversenyző lesz” – folytatta. „Ha megnézzük az eddigi pályafutását, már az első éveiben rengeteg bajnoki címet nyert, ami mindig azt mutatja, hogy egy versenyző különleges. Nagyszerű mentalitással áll a sporthoz, és most, hogy úgy érezzük, hogy Lando sok tapasztalattal rendelkezik, úgy gondoljuk, hogy a tapasztalat és a fiatalság remek keverékével rendelkezünk – a tapasztalatunk ráadásul egyben fiatalság is. Nagyon izgatottak vagyunk a Lando és Oscar alkotta pilótafelállásunkban rejlő lehetőségek miatt.”

Forráscrash.net