KezdőlapFormula 1Színészkedéssel vádolja riválisát a megbüntetett F1-es pilóta

Színészkedéssel vádolja riválisát a megbüntetett F1-es pilóta

-

Cunoda Juki szerint Csou Kuan-jü teátrálisan megjátszotta azt, hogy leszorították a pályáról a Spanyol Nagydíjon, a büntetését nevetségesnek tartja.

A futam vége felé a kínai Csou a 9. helyért támadta meg Cunodát a célegyenes végén, a külső íven próbált elmenni mellette. A japán azonban szívósan védekezett, az Alfa Romeo pilótája így nem tudta befejezni a manővert, és hogy elkerülje az ütközést, balra rántotta a kormányt a kanyarban.

A sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy Cunoda leszorította ellenfelét a pályáról, ezért hiába ért célba a 9. pozícióban, az ötmásodperces büntetéssel kiszorult a pontszerzők közül. „Nevetséges büntetés volt, nagyon igazságtalannak érzem” – véli.

„Amikor láttam, hogy jön, hagytam neki helyet, és úgy vélem, túl hamar feladta a próbálkozást. Kívülre húzódott és úgy tett, mintha kiszorítanák, pedig valójában nem szorítottam ki. Egyértelműen volt még hely a külső íven. Nyilván megszorongattam, de volt még hely, úgyhogy nem értem a büntetést. Nagyon igazságtalannak és keménynek érzem.”

„A kockás zászló után értesültem róla, és a rádióüzenet elszomorított, pedig előtte nagyon boldog voltam. Furcsa döntés…jó lenne beszélni kicsit az FIA-vel, mert úgy oszottak ki öt másodpercet, hogy meg sem hallgattak, aztán vége lett a versenynek.”

Csou természetesen egyetértett az ítélettel. „Minden magáért beszélt. Előrébb jártam az első kanyar féktávján, és a kanyar közepén rengeteg helyet hagytam neki, de láttam, hogy nem áll meg. Próbálta elengedni a féket, de leszorított. Kénytelen voltam elkerülő manővert választani és a menekülőútra futni, különben ütköztünk volna” – magyarázta, hozzátéve, hogy emiatt koszosak lettek a gumijai.

Cunoda a manőverért egy büntetőpontot is kapott a jogosítványába, így 5 ilyennél tart, de egyelőre nem kell aggódnia, mert a bűvös 12-es számtól még sok választja el. Ezen a listán  a 8 pontos Pierre Gasly áll legrosszabbul, bár legalább már ő sincs olyan közel az eltiltáshoz, mint az előző hónapokban. Neki július 10-én évülnek el a következő pontjai.