KezdőlapFormula 1Nem azt kapta, amit ígértek, három hónap után elhagyja a McLarent a...

Nem azt kapta, amit ígértek, három hónap után elhagyja a McLarent a Ferraritól szerzett technikai igazgató

-

Alighogy megérkezett, máris távozik a McLaren F1-es istállójától az egyik vezető beosztású szakember.

Akárcsak a pilóták, a Forma–1-ben a mérnökök is jönnek-mennek, és gyakran megesik, hogy egy szakember több istállónál is megfordul a pályafutása során. Ám az abszolút nem megszokott, hogy valaki mindössze három hónap után távozzon egy csapattól, főleg, ha olyan magas pozícióban van, mint a technikai igazgató. A McLarennél David Sanchezzel (a fentebbi képen balról a második) azonban most pont ez történt.

A szakember a Ferrari járműkoncepcióért felelős főtervezőjeként a 2023-as szezon kezdete után nem sokkal hagyta ott a maranellói istállót, majd az ilyenkor szokásos kényszerszabadság után az idén januárban állt munkába Wokingban, ám ezután hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a koncepcióért és teljesítményért felelős technikai igazgatóként a feladatköre nem egyezett meg azzal, amiben korábban megállapodott a McLarennel.

„A David Sanchez és a csapat vezetése között folytatott alapos egyeztetéseket követően az a közös döntés született, hogy David elhagyja az istállót. Közös gondolkodásunk során nyilvánvalóvá vált, hogy David pozíciójával járó szerep, felelősség és ambíciók nem feleltek meg eredeti elvárásainknak, amikor 2023 februárjában beleegyezett, hogy csatlakozik hozzánk. Felismerve ezt az eltérést, David és én megegyeztünk, hogy a legjobba az lesz, ha most elválnak az útjaink, hogy lehetővé tegyük a számára más, olyan lehetőségek felkutatását, amelyekben jobban kihasználhatja figyelemreméltó képességeinek teljes skáláját” – olvashatók a McLaren közleményében Andrea Stella csapatfőnök szavai, aki ezután megköszönte Sanchez viszonylag rövid idő alatti hozzájárulását és a legjobbakat kívánta neki a jövőre.

Vettel, David Sanchez
Sanchez (jobbra) a Ferrarinál töltötte el eddig a legtöbb időt az F1-ben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Sanchez távozásával természetesen változtatni kellett a McLaren technikai struktúráján is, így mostantól a Red Bulltól érkező Rob Marshall veszi át a főtervező szerepét, míg az ő korábbi, mérnöki technikai igazgatói szerepkörébe Neil Houldley lép, az aerodinamikai technikai igazgató pedig marad Peter Prodromou.

„Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem – mondta az F1-es karrierjét a Renault-nál kezdő, 2007-től aerodinamikusként egyszer a McLarennél már megforduló, eddig a leghosszabb időt (2012-2023) a Ferrarinál töltő Sanchez. – Míg a szerepkör, amit elképzeltünk és amiben megegyeztünk, nem állt összhangban a realitással, amivel találkoztam, a vezetőség iránti tisztelettel távozom, csodálva a kollégáim elhivatottságát, és értékelve a nyitottságot és őszinteséget, amellyel egyeztettünk és erre a döntésre jutottunk. További sikereket kívánok a csapatnak, ahogy folytatja a rajtrács eleje felé vezető útját, ahová tartozik. Már várom a következő kihívást az F1-ben.”