back to top
KezdőlapFormula 1De Vries elkötötte Button McLarenjét és elment vele sajtburgerért

De Vries elkötötte Button McLarenjét és elment vele sajtburgerért

-

Ez valóban így történt, még 2012-ben, de csak virtuálisan.

Nyck de Vriest frissen igazolta le a 2023-as F1-es szezonra az AlphaTauri. A holland versenyző azonban korábban nem a Red Bull/AlphaTauri junor programjának volt tagja, hanem a McLarenének.

2012-ben az akkor 17 éves, gokartbajnok Nyck de Vries a McLaren junior programjában tanult, a wokingi csapatnál pedig Jenson Button és Lewis Hamilton versenyeztek az F1-ben.

Akkoriban a McLaren rendszeresen jelentkezett Youtube-on mókás, animációs kisfilmekkel, melynek Tooned volt a címe, és a versenyzők ténylegesen önmaguk szinkronhangjai voltak.

Az egyik ilyen epizód főszereplője az ifjú holland volt.

A történet szerint de Vries egy unalmas „tanórán” vesz részt a McLaren főhadiszállásán, de kitalálja, mit tegyen unalom ellen. Önmaga papírból készült mását ülteti be a helyére a padba, hogy a Prof ne vegye észre, hogy ő lelép. Majd fogta magát, bepattant Button kiállított McLarenjébe, amiből még ki sem látott rendesen, és száguldozni kezdett az utcán. Sőt egy sajtburgert is vásárolt. Persze később összefutott az utcán Buttonnal, aki épp egy idős nénit kísért át a zebrán. Végül a brit versenyző vitte vissza de Vriest a McLarenhez, így az vissza tudott ülni a helyére, mielőtt lebukott volna.

Egy másik epizódban Nyck már tényleg beülhetett a McLarenbe, de mellette ült a Prof eg oldalkocsiban, mint instruktor és csak nagyon lassan haladhatott. Ezen kívül az autón tanuló jelzés volt, és pótkerekek is voltak rajta. 😀 Mikor elágazáshoz érkeztek, balra a kezdők útja vezetett, jobbra pedig a képzetteké. Nycknek balra kellett volna mennie, de ő a gázra léptt, jobbra fordult, a Prof az oldalkocsival pedig leválva, önállóan gurult balra. 😀 Végül persze megoldódott a probléma.

Emlékeztek még a Tooned sorozatra? Kár, hogy megszűnt…