KezdőlapFormula 1Domenicali: Tárgyalunk potenciális, új motorgyártókkal

Domenicali: Tárgyalunk potenciális, új motorgyártókkal

-

A Forma-1 új vezérigazgatója Stefano Domenicali arról számolt be, hogy a sport tárgyalásokat folytat új gyártókkal, melyek szívesen megismernék a Forma-1-ben való jelenlét előnyeit.

A legutóbbi érkező, motorgyártók terén, a Honda volt 2015-ben, bár ők ez év végén ki is vonulnak a Forma-1-ből. De idesorolhatjuk némileg a Renault-t is, mely bár korábban is jelen volt, 2016-ban átvette az akkori Lotus csapatot, hogy önálló, gyári csapatként is jelen legyenek a sportban.

Mint csapat, a Haas a legfiatalabb a Forma-1-ben, ők 2016-ban csatlakoztak a mezőnyhöz.

Idén új név lesz a mezőnyben az Aston Martin, a Racing Point változik Astonná, de a csapat továbbra is Mercedes erőforrást használ majd.

Az utóbbi időben nem tolonganak a potenciális új gyártók a Forma-1 kapujában, ami némileg probléma…

A 2022-ben bevezetésre kerülő új szabályok azonban talán változtatni tudnak ezen.

„Azt hiszem, az autógyártól legnagyobb kihívása manapság, hogy fiatalabbnak érezzék magukat” – mondta Domenicali a Sky F1-nek. „Van egyfajta harc a révi vágású OEM (Original Equipment Manufacturers) és az új OEM-ek között.”

„De szerintem az OEM-ek tudják arra használni a platformot, hogy friss képet is kapjanak arról, mire lesz szükség a jövőben.”

Vannak új gyártók a láthatáron

„Amit mondhatok, hogy tárgyalásban állunk más gyártókkal.”

„Jelenleg még szeretnének a háttérben maradni, de jó hír, hogy vannak más… vállalatok, nagyon fontos vállalatok, melyek szeretnék megismerni azt az értéket, melyhez hozzájuthatnak az F1 platformja által.”

„Nem csak technológia terén, hanem azon érték szempontjából is, melyet a Forma-1 nyújtani tud az autóipari gyártóknak.”

Kulcsfontosságú a meglévő és a potenciális új gyártók szempontjából is, hogy csökkenjenek a költségek.

„Nem lehet, hogy egy Forma-1-es erőforrás költsége olyan mértékű legyen, mint ma” – mondta Domenicali.

„Úgy gondolom, hogy van mozgástér, elég nagy mozgástér, és az egyik napirendi pontunk az, hogy szeretnénk bevonni a csapatokat és az OEM gyártókat, hogy megpróbálják előrevetíteni az új motort, még korábban, mint arra számítani lehetett a szabályok alapján; az ilyen dolgok biztosan a napirend részei lesznek, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk csinálni.”