KezdőlapFastest SlapDöntött az FIA: Nem zárják ki az orosz versenyzőket

Döntött az FIA: Nem zárják ki az orosz versenyzőket

-

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Világtanácsának legutóbbi ülésén a szervezet meghozta a saját döntését a kialakult orosz-ukrán konfliktus miatt.

A kialakult helyzet miatt az ukrán szövetség súlyos lépéseket sürgetett az FIA-tól, végül azonban ennél „enyhébb” megszorításokat eszközöltek.

Az FIA elsősorban az orosz és fehérorosz versenyzők és versenyek kapcsán hozott szankciókat Mohammed Ben Sulayem elnök vezetésével, aki az alábbi gondolatokkal nyitotta meg az ülést:

„Mint tudják, az FIA szomorúan és teljes megdöbbenéssel figyeli az Ukrajnában történteket, remélem, hogy a jelenlegi helyzet gyorsan és békésen megoldódik. Elítéljük Oroszország Ukrajna elleni invázióját, gondolataink pedig azokkal vannak, akik emiatt szenvednek. Szeretném hangsúlyozni, hogy az FIA a promóterekkel együtt proaktívan lépett fel ez ügyben és ennek megfelelően döntött a Forma-1, a Formula 2, a WTCR és a Nemzetközi Drift Kupa oroszországi futamaival kapcsolatban. Az FIA a frissített versenynaptárait a bahreini ülés után fogja véglegesíteni.”

Az ezt követő ülésen pedig a következő döntések születtek:

  • További változtatásig Oroszország és Fehéroroszország területén nem lehet nemzetközi és regionális versenyt rendezni.
  • Oroszország és Fehéroroszország himnusza, zászlaja és szimbóluma nem használható a nemzetközi és regionális versenyeken.
  • Az orosz és fehérorosz nemzeti csapatok nem vehetnek részt nemzetközi és regionális versenyeken (Pl.: Motorsport Játékok)
  • Az orosz és fehérorosz versenyzők és tisztviselők csak semleges színekben és az FIA zászlaja alatt vehetnek részt a nemzetközi és regionális eseményeken, az FIA béke és politikai semlegesség elveinek külön kötelezettségvállalása és betartása mellett.
  • Az orosz és fehérorosz FIA tagok azonnal lemondanak a választott tisztségükről és bizottsági tagságukról, szerepükről, feladatukról.
  • Az orosz és fehérorosz FIA tagok nem kapnak fizetést a szövetségtől.
  • Az F1 kereskedelmi jogainak birtokosának javaslatára a 2022-es Forma-1-es Orosz Nagydíj vis maior helyzetre való tekintettel törlésre került.
Forrásfia.com