KezdőlapFormula 1Eddig 7 Covid-19 esetet találtak a Racing Pointnál

Eddig 7 Covid-19 esetet találtak a Racing Pointnál

-

Otmar Szafnauer elárulta, a két versenyzővel együtt összesen 7 Covid-19 esetet diagnosztizáltak eddig a Racing Pointnál.

Sergio Pérez még a nyáron kényszerült kihagyni a két silverstone-i hétvégét, ugyanis kiderült róla, hogy elkapta a koronavírust. Lance Stroll ezzel szemben, csak az Eifel Nagydíjról hiányzott, bár akkor még nem lehetett tudni, hogy fertőzött.

A szombati napon gyomorpanaszok miatt hagyta ki az edzést a kanadai versenyző, majd az időmérőn már Nico Hülkenberg vezette az autóját. A verseny után kötelezően tesztelték a 21 éves pilótát, aminek az eredménye másnap érkezett meg. Stroll akkor szembesült azzal, hogy elkapta a vírust, így karanténba vonult 10 napig, viszont az esetet csak a Portugál Nagydíj előtt (szerdán) fedte fel.

Többen is bírálták a Racing Pointot azért, amiért nem közölték Stroll ügyét előbb, sőt az FIA-tól még figyelmeztetést is kaptak emiatt. A rózsaszínek csapatfőnöke múlt héten kikérte ezt magának, továbbá elmondta, hogy a kanadai-brit csapatnál végzik el a legtöbb tesztet.

A mexikói versenyző ugyanakkor a tegnapi sajtótájékoztató során elárulta, hogy a Nürburgringen az autóját kezelők közül ketten már nem is voltak ott.

,,Ez egy szerencsétlen szituáció. A legtöbb, amit tehetek az az, hogy gyors felépülést kívánok nekik, a versenyzés ebben a helyzetben most nem igazán releváns. Ne felejtsük azt el, hogy a vírus tud nagyon komoly is lenni, így számomra most az a legfontosabb, hogy teljesen egészségesen kerüljenek vissza – ami meg is történt, mindkét srác részéről, és ez a legfontosabb.”

Szafnauer hozzátette, négyen kapták még el a vírust, ám egyik személy sem a mérnöki oldalról származik.

,,Nincsenek közöttük mérnökök. Múlthéten már elmondtam, de elmondom most is – nem tudom honnan, miért és hogyan gondolják azt az emberek, hogy pozitív lett egy mérnökünk tesztje. Tehát egyetlen egy mérnök sem produkált ilyet. A két versenyző, a csapat tulajdonosa, és még páran akik még a gyárban lettek tesztelve – ennyi, összesen hét ember. Nyilvánvaló okok miatt nem fogjuk megmondani azoknak a nevét akiknek a tesztje pozitív lett, sőt a pozíciójukat sem áruljuk, mert így kikövetkeztethetik azt, hogy kik lehetnek azok, és mi tiszteletben tartjuk a személyiségi jogaikat. Nem akarják azt, hogy mindenki tudjon róla, az FIA-nak jelentettük, ám ők sem mondanak semmit. Tisztázzuk tehát újra – nincs mérnök, a két versenyző volt és a csapattulajdonos. Összesen tehát heten voltak, a felsoroltakon kívül még négyen, de esetükben nem mondjuk meg, hogy kik.” – egyértelműsítette a helyzetet a csapatfőnök.