KezdőlapFormula 1Eddig sosem látott felvételek is lesznek Schumacher dokumentumfilmjében

Eddig sosem látott felvételek is lesznek Schumacher dokumentumfilmjében

-

Mint az ismert, Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett síbalesetet, melynek következtében súlyos fejsérülést szerzett. Felesége, Corinna hírzárlatot rendelt el a hétszeres bajnok állapotát illetően. A legutóbbi biztos információ, évekkel ez előttről, annyi, hogy nincs már kómában, és otthonában ápolják.

De valójában a közönségnek fogalma sincs róla, hogy milyen állapotban lehet a versenyzőlegenda. Tudatánál van? Tud netán járni? Nem tudni.

Jobb híján a Schumacher rajongók most a Schumiról készült dokumentumfilm bemutatását várják.

Azonban az is kérdéses, hogy mikor mutatják majd be a filmet. Legelőször 2019 decemberére tervezték, majd 2020 végére halasztották, majd ismét tovább tolták a koronavírus miatt. Hogy pontosan mikor kerül bemutatásra, nem tudni, de a film elvileg készen van.

A hírek szerint pedig korábban soha nem látott felvételeket is láthatunk majd a filmben.

Azt azonban nem tudni, hogy ezek a soha nem látott felvételek csak a karrierjére, korábbi életére vonatkoznak-e, vagy esetleg láthatjuk majd őt mai állapotában is?

Az is kérdéses, hogy ha korábban nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, esetleg ott lesz-e, vagy ott lehet-e lánya közelgő esküvőjén