Oscar Piastri és Mark Webber is szép szavakkal búcsúztatta a csütörtökön elhunyt Alan Jonest. Daniel Ricciardo a közösségi médiában emlékezett meg honfitársáról.

Kimi Antonelli múlt heti vb-címével rekordot jelentő huszonkét élő világbajnoka lett a Forma–1-nek. Ez az állapot azonban sajnos csak bő három napig tartott: ahogyan arról mi is beszámoltunk, magyar idő szerint csütörtök hajnalban érkezett a szomorú hír, miszerint Alan Jones három nappal a 80. születésnapja után, rövid lefolyású betegség következtében elhunyt.

A néhai pilóta a mai napig hazájának utolsó világbajnoka, és egyben Jack Brabham után a második legeredményesebb ausztrál versenyző. Ami a futamgyőzelmeket illeti, azóta összesen három honfitársa tudott versenyt nyerni az F1-ben, és ilyen-olyan módon mindhárman megemlékeztek a Williams első világbajnokáról.

„Ez nyilvánvalóan egy nagyon szomorú nap – nyilatkozta Oscar Piastri a brazíliai hétvége sajtónapján az F1 TV-nek. – Szerintem egy ilyen életet nagyon is méltóképpen kell megünnepelni. Egy olyan fickó [volt], aki rengeteg sikert ért el a versenypályán, és ő Ausztrália legutóbbi világbajnoka. Emellett úgy vélem, ő egy nagyon őszinte ember volt. Egyenesen a lényegre tért. Személyes szinten is gyakran mondott rólam kedves dolgokat, ami jólesett. Megtiszteltetés volt számomra vezetni a világbajnoki címet nyerő autóját. Szóval nagyon klassz volt ezt megtapasztalni, és valamilyen módon kapcsolatba kerülni vele. Nyilván szomorú nap ez, de egy olyan nap, amelynek során egy nagyszerű életet kell megünnepelni.”

A jelenleg 25 esztendős versenyző tavaly nem volt messze attól, hogy ő legyen a következő ausztrál világbajnok. Hozzá hasonlóan az egyébként az ő menedzsereként tevékenykedő Mark Webbernek is egy igazán komoly dobása volt, és ő is kilenc futamgyőzelemig jutott a legmagasabb kategóriában. Az 50 esztendős exversenyző szintén megszólalt.

„Szomorú nap ez az ausztrál motorsport számára – fogalmazott. – Annyit nevettünk a kamerák mögött. Annak idején rengeteget nevettünk a kamerák mögött, amikor a tévés munkát csináltuk. Egy nagyszerű személyiség távozott. Azt mondanám, hogy egy harcos volt. Egy harcos és egy igazi karakter ment el, aki mély nyomot hagyott hazánkban. Teljesen őszinte volt a véleménye, és mindenki pontosan tudta, mire számíthat tőle. Néhány igazi kemény figurával versenyzett. [Nelson] Piquet-k, [Jody] Scheckterek, [Keke] Rosbergek: az akkori generáció tagjai mind kemény diónak számítottak. Amikor AJ megnyerte a bajnokságot, nem is tudom, öt vagy hat éves voltam [valójában 4 – a szerk.], de sikerült egy kis időt töltenem vele, és persze itt-ott nevettünk. Mindig támogatott, amikor az F1-ben voltam, és ekkor elég gyakran összefutottunk.”

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Piastri és Webber párosától a győzelmeket illetően mindössze eggyel van lemaradva az életkort tekintve kettőjük között nagyjából félúton lévő Daniel Ricciardo. A 37 éves egykori pilóta a 2014-es idénynyitón Jonesszal ünnepelte pályafutása első, utólag elvett dobogóját. Ő 24 óráig elérhető Instagram-történetben, egy képpel búcsúzott honfitársától.