KezdőlapFormula 1Ez volt Kubica utolsó szereplése a Forma-1-ben?

Ez volt Kubica utolsó szereplése a Forma-1-ben?

-

Robert Kubica újra bebizonyította, hogy nem csak egy fizetős pilóta: az első szabadedzésen 22 kört teljesített az Alfa Romeo színeiben Abu Dhabiban, és az edzés végén a 14. helyen végzett a 20 résztvevő közül.

Lewis Hamilton legjobb akkori idejétől 1,431 másodperccel maradt el, csapattársa, Valtteri Bottastól pedig 0,409 másodperccel. Feltehetően ez volt az utolsó fellépése egy Forma-1-es pilótafülkében, ő maga így beszélt erről:

„Mindig is reális voltam, és őszintének kell lennem magamhoz: 38 évesen nem lenne meglepő, ha nem találnék újra versenyülést.”

Kubica azonban hangsúlyozza, hogy ebbe már belenyugodott. Amennyiben mégsem jönne össze újra egy tartalék versenyzői szerződés, akkor sem érne véget számára a világ. Ez most két dologtól függ. Először is, hogy támogatója, a lengyel Orlen olajvállalat továbbra is részt akar-e venni a Forma-1-ben, errőé ennyit árult el:

„Nekik kell eldönteni, hogy mit akarnak. Nem vagyok felelős a költségvetésükért. Továbbá, amennyiben az Orlen folytatni akarja, akkor lehet-e csapatot találni. Ez lehet az Alfa Romeo, vagy egy másik istálló is. Aztán majd meglátjuk, hogy van-e helyem, és hogy tudok-e valahol hozzájárulni a dolgokhoz, mert egy dolog világos: nem akarok itt lenni, ha nem tudok segíteni. Most már szabadon igazolható vagyok. Egy időre szabadságra megyek. Ugyanakkor az én történetem azt bizonyítja, hogy soha ne mondd, hogy soha.”

Az is világos, hogy ha tesztpilótának kikötne valahol, az csak azzal a feltétellel történne, hogy ott is tesztelhessen és képezhesse magát. Mert ahogy fogalmaz:

„Az egyetlen ok, amiért még mindig itt vagyok, az az, hogy néha lehetőségem van F1-es autót vezetni. Az a nap, amikor ezt már nem tudom megtenni, akkor lesz vége.”

Kubica a Forma-1-es adatbázis szerint 99 nagydíjon indult pályafutása során, legutóbb 2021-ben Monzában, amikor az Alfa Romeo állandó pilótája, Kimi Räikkönen helyett állhatott rajthoz, aki akkor koronavírussal küzdött. A 14. helyen fejezte be a futamot.

A 99 nagydíján Kubica tizenkétszer állt dobogón, ebből egyszer győztesként, 2008-ban Montrealban a Sauber-BMW-vel.

Kubica: Az emberek elfelejtik, hogy én szereztem azt a pontot