KezdőlapFormula 1Ezt a múltat akarja felülírni a F1-be visszatérő Aston Martin

Ezt a múltat akarja felülírni a F1-be visszatérő Aston Martin

-

Az Aston Martin a Racing Point utódaként tér vissza az F1-be, és reménykedik, nem a korábbi gyári teljesítményt ismétlik majd meg.

A brit márka 2010-ben próbált – sikertelenül – belépni a királykategóriába, akkor még Dave Richards vezetésével, 2016-tól pedig a Red Bull sponzoraként voltak jelen.

A következő szezonban gyári csapattal térnek vissza, miután Lawrence Stroll segítségével átveszik a Racing Pointot.

De sokan talán nem is tudják, hogy az Aston Martin 60 évvel ezelőtt már kipróbálta magát az F1-ben, katasztrofális eredményekkel.

Sir David Brown vezette akkor a márkát, és a 40-es és 50-es években sportautózásban szerepeltette a járgányokat. A Le Mans-i 24 óráson mutatott versenyképesség pedig arra sarkallta, hogy kipróbálja az autókat a Forma-1-ben is.

Brown tudta, hogy nem veheti fel a versenyt a Ferrarikkal és a Maseratikkal, ezért rögtön két autót is fejleszteni kezdtek. Azonban ez nem előnye, hanem hátránya lett végül a projektnek.

DBR4-est – az első típust – 1957-ben kezdték fejleszteni, de csak két évvel később gurulhatott pályára, mert a gyár a Le Mans-ban induló gépre helyezte a hangsúlyt, ami győzelmet is jelentett a 24 órás versenyen.

Eközben debütált a Forma-1 számára elkészített autó is, Roy Salvadori révén egy bajnokságon kívüli versenyen második hellyel nyitott. Ám mire rangosabb versenyekre is eljutott, addigra a mezőny áttért hátsó motorhoz, így a koncepció idejétmúltnak számított.

Két hatodik helyet értek el – ez nem ért pontot akkoriban – négy versenyből, amin indultak 1959-ben. A következő évben pedig rajthoz álltak a Brit Nagydíjon a DBR6-ossal, – továbbfejlesztett változat – de mindössze egy 11. helyet szereztek, így véget is ért az Aston Martin F1-es kalandja.

A Racing Point tavaly megszerezte – ezen a néven – első győzelmét. Az átnevezett csapat pedig ezzel a lendülettel tovább öregbítené a britek hírnevét.