George Russell nyerte az Azeri Nagydíjat, kevesebb mint 2 tizeddel megelőzve Max Verstappent. A McLarenek pilótái nagyot hibáztak, Lando Norrist ráadásul ki is ütötték. Percről percre tudósításunk alább olvasható.
Utolsó frissítés: 2026. szeptember 26. 12:30
Az Azeri Nagydíj élőben
Szombati futam következik
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan jön az Azeri Nagydíj. A hétvége többi eseményéhez hasonlóan a futamot is a szokásosnál egy nappal korábban rendezik, hiszen vasárnap nemzeti gyásznapot tartanak az országban. Az időmérőről írt összefoglalónk az alábbi linken olvasható:
Büntetés miatt változott a rajtrács
Carlos Sainz kifejezetten jó kvalifikációt teljesített a továbbfejlesztett Williamsszel, ám ötrajthelyes büntetése miatt csak a tizennegyedik pozícióból indulhat majd. Sergio Pérezt szintén szankcionálták – emiatt ugyanonnan indulhat, ahol pénteken végzett.
Megvan Norris lemaradásának az oka?
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a címvédő szerint az ő autója lassabb Oscar Piastriénál. Ted Kravitz, a Sky Sports bokszutcai riportere ennek kapcsán úgy tudja, honfitársának üzemanyag-problémája van, amelyet nem is lehet helyrehozni ennél az erőforrásnál.
Lezajlott az F2-es hétvége
Három különböző győztest hozott a Forma–2 bakui fordulójának egy sprint- és két főfutama. Rafael Câmara megelőzte Nikola Tsolovot a tabella élén, Alex Dunne pedig sokat faragott a hátrányán, és akár is eséllyel pályázhat a bajnoki címre.
Verstappen nem fogja elkerülni a büntetést
Ezúttal csak az Aston Martinokat büntették motorcsere miatt, ám előbb-utóbb a négyszeres világbajnok is sorra fog kerülni. Ezt ő maga erősítette meg, és azt is elmagyarázta, hogy mi okozza a Red Bull egyenesbeli problémáját.
Alonso honfitársát másolta?
Még a hétvége korábbi részében igencsak úgy tűnt, hogy a kétszeres F1-es világbajnok szándékosan rongálta az Aston Martint. Erről óhatatlanul a MotoGP-ben szereplő Maverick Viñales jut az ember eszébe, aki 2021-ben hasonló okokból távozott idő előtt a Yamahától.
Ilyen egy kör a biztonsági autóval
Az FIA közzétett egy videót, amelyen Bernd Mayländer, a Safety Car sofőrje körbeviszi a nézőt a pályán. Vajon a futamon is lesz munkája? Az itteni versenyeken az esetek többségében volt.
Elég meleg az aszfalt
Egészen pontosan 46 fokos, míg a levegő hőmérséklete 26 fok. A szél egyelőre nem tűnik erősnek, de errefelé gyakran tréfálja meg a pilótákat a légmozgás.
Ismét nagy a változatosság az élmezőnyben
Mármint a gumiválasztást illetően, igaz, a Spanyol Nagydíjjal ellentétben itt most csak kétfél keverék került elő. Russell a közepeseket választotta, a következő három versenyző a lágyakat, majd jön Norris a C4-esekkel, Hamilton a C5-ösökkel, illetve Gasly és Verstappen a C4-esekkel. Antonelli szintén a sárga oldalfalú abroncsokra szavazott.
Elindult a felvezető kör
Mindenki el tudott jönni a rajtrácsról, úgyhogy egyelőre nincs dráma.
Nem a szokványos taktika lehet a kifizetődő?
A Sky Sportson az imént azt fejtegették, hogy mivel a gumikat itt nehéz felmelegíteni, ellenben meglehetősen tartósak, ezúttal nem az elévágás lehet a jó stratégia, hanem pont a fordítottja. A Pirelli egyébként egykiállásos stratégiát jósol, de persze ezt egy esetleges valós vagy virtuális biztonsági autós fázis felülírhatja.
Rajt: Piastri körbeautózta Leclerc-t
Russell jól jött el, mögötte viszont helycsere történt. Norris a szintén jól kezdett a másik McLarennel, és a közepes gumi ellenére elment Hadjar mellett, míg Verstappen Gaslyt utasította maga mögé. Antonellit megelőzte Hülkenberg, így visszaesett a tizenhetedik pozíciióba.
Verstappen már Hamilton előtt
A holland pilóta a 2. kör elején ment el a hétszeres világbajnok mellett, így átvette tőle a hatodik pozíciót. Hátrébb Lawson fosztotta meg Bearmant az utolsó pontszerző pozíciótól.
Hadjar visszaelőzte Norrist
A McLarennek eleve nem jó a végsebessége, ráadásul a címvédő motorjával probléma is van. Ez a 3. kör elején is megmutatkozott, hiszen a francia versenyző könnyedén előzte őt meg a célegyenesben.
Hadjar másodszorra már sikerrel járt
A célegyenes végén még nem tudott elmenni Leclerc mellett, a 3-as kanyarban viszont már igen. Verstappen szintén előzött a másik Red Bull-lal, és Norris előtt már az ötödik.
Eddig nagyot mennek a Red Bullok
Verstappen valamivel könnyebben utasította maga mögé Leclerc-t, mint Hadjar. Ennek köszönhetően a harmadik és a negyedik helyet foglalják el. Piastri bő 1 másodperccel van a francia versenyző előtt, Russell előnye viszont máris közel 3 másodperc.
Antonelli lassan halad előre
A bajnoki éllovas körökön keresztül beragadt a tizenhetedik helyre, alighanem a vonatozás okozott neki nehézséget. Azóta elkezdett lépkedni előre, jelenleg a tizennegyedik pozíciót foglalja el.
Hadjarnak virágnyelven szóltak, hogy engedje el Verstappent
Mérnöke közölte vele, hogy a versenyidő jelenti a prioritást. Nm meglepő módon a 7. kör elején nem is nehezítette meg csapattársa dolgát, így immáron utóbbi a harmadik.
Piastri máris szenved
A McLaren pilótája közölte a rádióban, hogy „kezd küszködni\" a hátsó lágyakkal. Verstappen közeledik rá, ám egyelőre nem kísérelte meg az előzést.
Stroll megállt
Technikai hiba miatt utasították erre, aminek következtében pár másodpercig sárga zászló volt érvényben, de azóta ez megszűnt.
Antonelli újabb pozíciót javított
Ocont előzte, amivel feljött a tizenharmadik helyre. A Russell-lel szembeni különbség azonban már most 20 másodperc feletti.
A kanyarokban megy el a McLaren a Red Bulltól
Az egyenesekben jól láthatóan Verstappen a gyorsabb, legutóbb a 3-as kanyarnál közel is került Piastrihoz, ám utóbbi aztán a kanyargós szakaszon rendre ellép tőle.
Russell utcahosszal vezet
A brit pilóta előnye jelenleg 6 és fél másodperccel van Piastri előtt. Persze ezen a pályán különösen nagy a valószínűsége a biztonsági autónak, amely nyilvánvalóan lenullázná ezt a különbséget.
Antonelli egy helyre a pontszerzéstől
Az élmezőnyben egy ideje nem változott a helyzet, így érdemes lehet ránézni az olasz pilótára. Ocon után Albont és Lawsont is megelőzte, így jelenleg másfél másodperces hátrányból üldözi Bearmant a tizedik pozícióért.
Hamilton üldözi Norrist
Sőt, a 16. körben ki is nézett mögüle a 3-as kanyar előtt, de előzési kísérletre még nem került sor. Még akkor sem, amikor a címvédő nem sokkal később elkövetett egy kisebb hibát. Kettőjük között a hatodik helyért zajlik a csata.
Hamilton megelőzte Norrist, Hadjar elégedett a jelenlegi helyzettel
A 17. kör elején a hétszeres világbajnok már el tudott menni honfitársa ellen, míg Antonelli Bearmant utasította aga mögé a tizedik pozícióért. Eközben Hadjartól megkérdezték, hogy tiszta levegőben mennyivel tudna gyorsabb lenni, amire két-három tizedet válaszolt, d hozzátette, elégedett a mostani helyzettel, mert egy újabb helycserével csak időt veszítenének.
Megmerevedtek az erőviszonyok
Piastri és a két Red Bull esetében már jó ideje nem változott lényegesen a helyzet, mögöttük pedig nem úgy tűnik, hogy a következő körökben bárhol kialakulhat csata a pontszerzők között. Könnyen lehet, hogy Antonellié lesz a következő előzés Colapinto ellen.
Verstappennek nem jók a gumijai, Hadjar gyorsabban menne
A holland pilóta maga mondta ezt saját abroncsairól, míg csapattársa közölte, hogy szóljanak neki, hogy nyomja. Lehet, hogy a Red Bullnak előre kellene engednie a francia pilótát? Az biztos, hogy a négyszeres világbajnok nehéz helyzetben van, mert egy kiállással most még forgalomba kerülne.
Megtörténtek az első kerékcserék
Igaz, ez még messze nem az élmezőnyt érinti, hiszen Sainz, majd Alonso állt ki. Pontosabban utóbbi vissza sem tért, vagyis az Aston Martin számára véget ért a nap érdemi része.
Antonelli a kilencedik
Igazunk volt, amikor néhány bejegyzéssel korábban azt jósoltuk, hogy Antonellié lehet a következő előzés az első tízben. A bajnoki listavezető Colapinto mellett ment el a kilencedik helyért. A következő áldozata a másik Alpine lehet Gaslyval, ám ő bő 6 másodperccel van előtte.
Russell elcsípte a falat, nem érzi jónak a gumiját
A brit versenyző az autó jobb oldalával ért hozzá a falhoz, majd kérte csapatától, hogy ellenőrizzék az értékeket. A Mercedes pilótája azt a választ kapta, hogy a nyomásadatok jók, ám ő úgy véli, valami nincs rendben.
Hadjar megkapta az engedélyt
A francia pilóta támadhatja Verstappent, csak azt az utasítást kapta, hogy tisztán vigye véghez mindezt. Az 1-es kanyarban oda is ért mellé, de a külső íven nem volt esélye az előzésre.
Hadjar mégsem előzhet?
Az imént David Croft, a Sky Sports kommentátora kijelentette, neki azt mondták, hogy Hadjar tartsa a pozíciót. Verstappen már lágyakon menne, de mérnöke határozottan közölte vele, hogy türlemesnek kell lenni a pályapozíció és -körülmények miatt.
Norris nagyot hibázott
A címvédő az 1-es kanyarban fékezte el magát, és hajtott ki a bukótérbe. Ott meg kellett fordulnia, így Gasly és Antonelli is megelőzte, aminek következtében visszaesett a kilencedik helyre.
Albon összetörte a Williamst, jön a biztonsági autó
A thai versenyző az 5-ös kanyarban állt a falba, és bár jól van, elkerülhetetlen a Safety Car.
Mindenki kiállt az élmezőnyből
Elsőként Gasly ért a bokszbejárathoz, így az előtte lévők csak egy körrel később tudták ezt megtenni. A sorrend nem változott, hiszen Leclerc hátránya akkora volt Hadjar mögött, hogy a Red Bull simán megtehette a dupla cserét, Hamilton lemaradása pedig akkora volt csapattársához képest, hogy a Ferrarinál ez nem is volt kérdés.
Mindenki ellenkező keverékre váltott
z persze várható volt a szabályok miatt. Ennek megfelelően Russell lágy, Piastri közepes, Verstappen lágy, Hadjar és a két Ferrari közepes, míg Gasly, Antonelli, Norris és Colapinto lágy abroncsokon vannak.
Piastrinak nehéz dolga lehet
A C4-es gumikat jóval nehezebb felmelegíteni, mint a C5-ösöket, így azonnal bajba kerülhet Verstappennel szemben. Hadjarnak az a szerencséje, hogy a mögötte lévő Ferrarik is közepeseken vannak.
Bottas visszavehette körét
Azért említettük konkrétan őt, mert csak ő kapott kört. Mindez azt jelenti, hogy hamarosan újraindulhat a versenyzés.
Jön az újraindítás
A 35. kör végén kiáll a mezőny lől a biztonsági autó, vagyis jó esetben tizenhat környi versenyzést láthatunk még.
Verstappen azonnal előzött, hátul baleset történt
A négyszeres világbajnok belülről elment Piastri mellett, míg mögöttük Norris és a két Alpine balesetbe keveredtek az 1-es kanyarban. Ismét jön a biztonsági autó.
Két csapattársak közti ütközés is történt
Colapinto csúnyán elmérte a féktávot, nekiment Gaslynak, aki pedig Norrist forgatta meg. Ettől teljesen függetlenül Lindblad eltalálta Lawsont, aki szintén megforgott.
Colapinto elnézést kért, jön az újraindítás
A közvetítésben az imént mutatták meg az argentin pilóta rádiózását, aki a csapattól és Gaslytól is bocsánatot kért. Eközben a 38. kör végén újraindul a versenyzés.
Colapinto elnézést kért, jön az újraindítás
A közvetítésben az imént mutatták meg az argentin pilóta rádiózását, aki a csapattól és Gaslytól is bocsánatot kért. Eközben a 38. kör végén újraindul a versenyzés.
Nem változott az élmezőny sorrendje
Verstappennek esélye sem volt, Hadjar pedig kívülről próbálkozott Piastri ellen, de neki sem volt sansza. Antonelli volt még közel Hamiltonhoz, de nem tudott támadni.
Hadjar nagy hibába kergette Piastrit
A francia pilóta ismét kívülről támadott, és a McLaren versenyzője csapattársához hasonlóan elfékezte magát, így kiment a bukótérbe. Egészen a tizenötödik hléyig esett vissza.
Verstappen nem tudott támadni
A kör végére épphogy visszakerült 1 másodpercen belülre, de az előzés mód segítségével sem tudott elég közel kerülni ahhoz, hogy próbálkozzon. Könnyen lehet, hogy több próbálkozása már nem is lesz.
Antonelli megelőzte Hamiltont
A 43. körben simán elment mellette az 1-es kanyarban, és feljött az ötödik helyre. Ha így marad, akkor Russellhez képest visszaáll a Spanyol Nagydíj előtti különbség. Leclerc bő 3 másodperccel van előtte.
Óriásit nyerhet a Haas
A káosznak köszönhetően Ocon a hetedik, Bearman a nyolcadik helyen áll. Ha így marad, akkor ezzel az eredménnyel hatalmas lépést tehetnek a konstruktőri hetedik hely megtartása felé.
Lindblad megúszta, Verstappent jegyezték
A sportfelügyelők nem büntetik a brit újoncot, a négyszeres világbajnok viszont bajba is kerülhet, mert nem tartotta be a sportigazgatói utasítást.
Antonellinek megsérült a padlólemeze
Minden bizonnyal még az első újraindításnál, amikor összeért az egyik Haasszal. Leclerc-re egyelőre nem tudott érdemben közeledni.
Verstappent megnyugtatták
A rádióban közölte, hogy nézzék meg a jobb oldali gumijait, mire azt a választ kapta, hogy nincsenek megbízhatósággal kapcsolatos aggodalmak. Eközben Bortoletót vizsgálják sárga zászlós kihágás miatt.
Lindblad látványosat előzött
A Racing Bulls pilótája merész manőverrel ment be Bearman mellé, és teljesen tisztán meg is tudta előzni honfitársát, amivel feljött a nyolcadik pozícióba.
Russellnek még két kört kell kibírnia
Rendre ugyanaz a forgatókönyv: Verstappen a hosszú célegyenesben utoléri ellenfelét, de megtámadni nem tudja. Annak viszont örülhet, hogy nem indítanak ellene vizsgálatot.
Verstappen most sokkal messzebb volt
A két versenyző megkezdte az utolsó kört, és elhaladtak azon a ponton, ahol reálisan lehet előzni. Russellnek innentől kezdve annyi a dolga, hogy n hibázzon.
Bottas balesete majdnem kicsavarta Russell kezéből a győzelmet
A finn versenyző a 15-ös kanyarban állította falba a Cadillacet, így az ott elhaladóknak lassítaniuk kellett. Verstappen emiatt a szokásosnál jóval közelebbről kezdhette el üldözni Russellt a célvonalig, de utóbbi 196 ezredet meg tudott őrizni előnyéből.
Lindblad az utolsó pillanatban előzött
Ami nem sikerült Verstappennek, az sikerült az újoncnak, aki mindössze 3 századdal orozta el a hetedik helyet Ocon elől. Ezt leszámítva nem változott a sorrend, vagyis Hadjar lett a harmadik, majd Leclerc, Antonelli és Hamilton következtek, az utolsó két pontszerző helyre pedig Bearman, illetve Sainz ért oda.
Russell pályafutása első Grand Slamjét hozta
Vagyis először szerezte meg a pole-t, futotta meg a leggyorsabb kört, illetve az összes körön át vezetve nyert. Mi ezzel köszönjük meg a figyelmet, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal.





