Egy eléggé fájdalmas és egy jelentéktelennek is mondható büntetés miatt változott az Azeri Nagydíj rajtrácsa. 

A Williams-istálló továbbfejlesztett és jelentősen súlycsökkentett autóval érkezett meg Bakuba, aminek eredményeként Carlos Sainz idei legjobb rajtpozícióját szerezve nemcsak bejutott a Q3-ba, hanem ott Franco Colapintót megelőzve a 9. helyen zárt. Utólag azonban 5 helyes rajtbüntetést kapott, miután a harmadik szabadedzést követően ismét nem lassított le eléggé egy sárga zászlós fázisnál. Előbbiért csak megrovásban részesült, mert a felügyelők figyelembe vették, hogy a sárga zászló csak rövid ideig volt érvényben, az időmérő Q3-as szakaszában azonban több sárga zászló mellett is elhaladt, és nem lassított le kellő mértékben, ami már büntetést ért.

„Egyszeres sárga zászlókat mutattak be a 4-es és az 5-ös bírói szektorban, különösen a 2-es kanyar után, illetve a 3-as kanyar megközelítése során – áll a Sainz büntetéséről kiadott felügyelői indoklásban. – A sárga jelzések jól láthatóak voltak, Sainz pedig rádión keresztül is figyelmeztetést kapott a csapattól: »Sárga előtted, emeld el.« Sainz a meghallgatáson megerősítette, hogy tisztában volt a sárga zászlós helyzettel. Sainz elmondta, hogy szándéka szerint a teljes sárga zászlós területet tekintve akarta demonstrálni a sebességcsökkentést. Elmondása szerint nem tartotta szükségesnek, hogy az egyenesben lassítson, ehelyett a 3-as kanyar megközelítése és elhagyása során akarta egyértelművé tenni a reakcióját. Ezt egyfajta »globális gázelvételnek« tekintette, amely a két egymást követő sárga zászlós szektorra egyaránt vonatkozott. Azt is elmondta, hogy a sárga zászlót eredetileg kiváltó autó ekkorra már nem volt a bukótérben, ezért arra számított, hogy hamarosan visszavonják a sárga zászlós jelzést.”

„A sportfelügyelők nem fogadták el ezt az értelmezést. Amennyiben egymást követő bírói szektorokban is sárga zászlós jelzés van érvényben, a versenyzőnek minden egyes sárga zászlós bírói szektorban külön-külön egyértelmű és jelentős reakciót kell mutatnia a sebesség csökkentésére. Egy későbbi szektorban történő lassítás utólag nem teljesítheti az előző sárga zászlós szektorra vonatkozó követelményt. A kötelezettség attól sem függ, hogy a versenyző saját megítélése szerint az eredeti veszélyhelyzet továbbra is fennáll-e a sárga zászlós szektor adott részén.”

„A telemetria egyértelműen megmutatta, hogy Sainz csak az 5-ös bírói szektorban reagált a sárga zászlóra. A 4-es bírói szektorban nem történt olyan érdemi sebességcsökkentés, amely reálisan a sárga zászlóra adott reakciónak lett volna tekinthető. Sainz ráadásul éppen a 4-es bírói szektorban futotta a teljes edzésen elért legjobb idejét. A sportfelügyelők ezért nem fogadták el, hogy az 5-ös bírói szektorban történt későbbi gázelvétel megfelelő, mindkét szektorra kiterjedő »globális« reakciónak minősült volna. Ez az eset eltér azoktól, amelyekben a telemetria egyértelmű, jelentős reakciót mutat a sárga zászlóra, még akkor is, ha a teljes szektoridőben mutatkozó lassulás viszonylag csekély. A jelen esetben Sainz tudott a sárga zászlóról, egyértelmű figyelmeztetést kapott a csapattól, a sárga jelzések jól láthatóak voltak, a telemetria pedig igazolta, hogy a 4-es bírói szektorban nem mutatta az előírt reakciót. A sportfelügyelők ezért megállapították, hogy Sainz nem csökkentette megfelelő mértékben a sebességét az egyszeres sárga zászló alatt a 4-es bírói szektorban. A büntetési irányelvek alapján az időmérő edzésen elkövetett ilyen szabálysértés standard büntetése öt rajthelyes hátrasorolás.”

Sainz emellett két büntetőpontot is kapott a licencére, így összesen már négy van neki.

Pérez
Pérez volt a másik áldozat, de ő végül nem bukott pozíciót | Fotó: Cadillac

A másik büntetést Sergio Pérez kapta, amiért a Q1-ben a 18-as, 19-es és 20-as kanyarban lassan haladva gázelvételre és irányváltásra kényszerítette a gyorskörön érkező Oscar Piastrit. 

„A sportfelügyelők meghallgatták a 11-es rajtszámú autó versenyzőjét (Sergio Perez), a 81-es rajtszámú autó versenyzőjét (Oscar Piastri), valamint a csapatok képviselőit, továbbá megvizsgálták a videófelvételeket, az időmérési és telemetriai adatokat, a csapatrádiót és a fedélzeti kamerák felvételeit. Pérez felvezető körön haladt a 19-es és a 20-as kanyar között, miközben Piastri gyorskörön közeledett hozzá. Pérez két rádióüzenetben is figyelmeztetést kapott arra, hogy Piastri érkezik. Az érintett ponton Piastri körülbelül 300 km/órás, míg Pérez körülbelül 248 km/órás sebességgel haladt.”

„A versenyigazgató forgalomkezelésre vonatkozó konkrét utasításai előírták, hogy a pálya ezen szakaszán a felvezető körön lévő versenyzőknek a jobb oldalon kell maradniuk. Pérez éppen a gumiabroncsait melegítette, és ahelyett, hogy kiszámítható íven a jobb oldalon maradt volna, a gumimelegítő manőverével a közeledő Piastri útjába került. Piastri emiatt kénytelen volt elvenni a gázt. Pérez elmondta, hogy az adott körülmények között úgy ítélte meg, nem volt más észszerű lehetősége. Piastri megerősítette, hogy Pérez miatt el kellett vennie a gázt, ugyanakkor úgy vélte, ennek következtében végül nem veszített jelentős időt a körén.”

„A sportfelügyelők megvizsgálták, hogy az incidens veszélyesnek minősült-e, de a bizonyítékok áttekintése és mindkét versenyző meghallgatása után arra jutottak, hogy nem volt az. Pérez azonban két figyelmeztetést is kapott arról, hogy Piastri közeledik, ennek ellenére nem a forgalomkezelésre vonatkozó konkrét utasításoknak megfelelően teljesítette a felvezető körét. Az, hogy Piastri kénytelen volt elvenni a gázt, önmagában elegendő volt annak megállapításához, hogy szükségtelenül feltartották. A sportfelügyelők ezért megállapították, hogy Pérez szükségtelenül feltartotta Piastrit, és kiszabták az időmérő edzésen történő feltartásért járó standard büntetést.”

Ez három helyes hátrasorolást jelent, amivel Pérez normál esetben visszaesett volna a 20. helyről a 22., azaz utolsó pozícióba, ám mivel mindkét mögötte Aston Martin büntetéseket cipel erőforráselemek cseréje miatt (Alonso 30, Stroll 20 helyet), a mexikói maradhat a 20. rajtkockában, és a 19. helyen záró Alonso került mögé, valamint a 21. helyen végző Stroll is hátracsúszott egyet, míg a 20. időt elérő Valteri Bottas került a 19. helyre.

Az Azeri Nagydíj rajtrácsa:

1 George Russell      
  Mercedes      
      2 Charles Leclerc
        Ferrari
3 Oscar Piastri      
  McLaren      
      4 Isack Hadjar
        Red Bull
5 Lando Norris      
  McLaren      
      6 Lewis Hamilton
        Ferrari
7 Pierre Gasly      
  Alpine      
      8 Max Verstappen
        Red Bull
9 Franco Colapinto      
  Alpine      
      10 Oliver Bearman
        Haas
11 Liam Lawson      
  Racing Bulls      
      12 Alex Albon
        Williams
13 Esteban Ocon      
  Haas      
      14 Carlos Sainz
        Williams
15 Arvid Lindblad      
  Racing Bulls      
      16 Kimi Antonelli
        Mercedes
17 Gabriel Bortoleto      
  Audi      
      18 Nico Hülkenberg
        Audi
19 Valtteri Bottas      
  Cadillac      
      20 Sergio Pérez
        Williams
21 Fernando Alonso      
  Aston Martin      
      22 Lance Stroll
        Aston Martin