Betörtek Alain Prosték svájci otthonába, majd kirabolták azt, és a támadás során a négyszeres világbajnok meg is sérült. A rendőrség hajtóvadászatot indított a tettesek ellen, de egyelőre nem akadtak a nyomukra.

Súlyos bűncselekmény áldozata lett a Forma–1 egyik legendája, Alain Prost, számol be róla a svájci Blick. A cikk szerint az egykori versenyző otthonába kedden reggel, körülbelül fél 9-kor hatoltak be. A négyszeres világbajnokot ráadásul meg is támadták, aki ennek következtében állítólag fejsérülést szenvedett.

Az eset a 71 esztendős expilóta nyoni villájában történt, ahol a bűnbanda a család többi jelen lévő tagját is fenyegette. Az egyik fiát – hogy a kettő közül melyiket, azt nem nevezik meg – arra kényszerítették, hogy nyissa ki nekik a széfet, ahonnan bizonyára értékes vagyontárgyakat vihettek el magukkal.

Hogy pontosan mit, azt nem tudni, ám az tény, hogy Prost évek óta együttműködik a Richard Mille óramárkával. Mindez olyan szintű, hogy a cég egyszer egy harminc darabból álló limitált különkiadást is szentelt neki. A lap ennek tudatában mind a családot, mind a vállalatot megkereste, ám erre egyik fél sem reagált.

Ami a négyszeres világbajnok sérüléseit illeti, azok minimálisak, ám az orvosi csapatot így is ki kellett hívni a sokkhatás miatt. A hírek szerint egyébként Prost már nem tartózkodik Svájcban, hanem visszament Dubajba, ahol szintén van egy otthona, és ahol leginkább a kerékpározásnak, a golfozásnak és a teniszezésnek szenteli az életét.

A vaudi kantonális rendőrség nagyszabású hajtóvadászatot indított a tettesek kézre kerítésének érdekében, amelybe a kutyás egységeket és a helyszínelőket is bevonták. Ők átkutatták Nyon környékét, ám könnyen lehet, hogy az elkövetők már átlépték a határt, ezért a francia hatóságokat is bevonták a nyomozásba, amelynek egyelőre nincs eredménye.

Mindez egyébként nem egyedi eset azon a környéken, hiszen Svájcnak a francia nyelvű részében a lakosok vagyontárgyai gyakran képezik a bűnözők célpontját. Olyannyira, hogy a Genfi-tó környékén az utóbbi időszakban meredeken megnőtt az ehhez hasonló betöréses esetek száma: 2025-ben csak Genf kantonban tizennyolc ilyen eset történt.