Charles Leclerc még a Kanadai Nagydíj időmérőjének harmadik szakasza előtt megmondta, hogy vagy nyolcadik lesz, vagy a falban végzi, és előbbi be is jött. Később aztán kijelentette, ez karrierje egyik, ha nem a legrosszabb hétvégéje.

Charles Leclerc-nek egyelőre finoman szólva sem alakul ideálisan a Kanadai Nagydíj hétvégéje. A sprintkvalifikáción hatodik lett, magán a sprinten pedig csak azért tudta megelőzni a hajrában csapattársát, Lewis Hamiltont, mert a hétszeres világbajnok lecsúszott a pályáról. Ezt követően a „normál” időmérőn ismét kikapott tőle.

A monacói versenyzőnek közvetlenül a Q2 után volt egy érdekes rádiózása, ugyanis kijelentette, ha semmi nem változik, akkor vagy a nyolcadik helyen fog végezni, vagy a falba teszi az autót. Mit ad isten, az egyik opció megvalósult: Isack Hadjar és Arvid Lindblad között a nyolcadik pozíciót szerezte meg. Nem véletlen, hogy később igencsak negatívan értékelt, még úgy is, hogy bizonyos szempontból javult a helyzet az eddigiekhez képest.

„Valójában az volt, ami még jobban mutatja, mennyire katasztrofális a hétvégénk – reagált az F1 TV-nek arra a felvetésre, hogy nem lett jobb a szituáció. – Hogy őszinte legyek, ez pályafutásom egyik, ha nem a legrosszabb hétvégéje. Az első szabadedzés óta egyetlen kör sem volt, amikor éreztem volna az autót. Minden egyes kanyarban úgy éreztem, hogy a falba teszem a kocsit, egyszerűen azért, mert a gumik teljesen a működési tartományon kívül voltak. Pénteken a fékek sem működtek, és soha nem jött el az a pont, amikor valami átkattan, és minden rendben lesz. Lewisnak viszont ez biztosan sikerült az időmérő alatt, nekem pedig nem. Ki fogom elemezni, hogy mit tudnék jobban csinálni ilyen körülmények között, mert ez eddig tényleg rémálom volt.”

Pedig Leclerc idén egyáltalán nem megy rosszul, legyen szó akár egy körről, akár sprintről, akár teljes futamról. Ami a kvalifikációkat illeti, eddig a hétvégéig a sanghaji sprintidőmérő kivételével rendre az első négyben zárt, most viszont ettől nagyon messze volt. Adódik tehát a kérdés, hogy esetleg a körülmények befolyásolják-e a teljesítményét.

„Igen, ez különös, de jelenleg ebben a helyzetben vagyok, és ezen kell dolgoznom – reagált erre a gondolatra. – Mindent megvizsgálunk. Hogy őszinte legyek, momentán nagyon furcsán érzem magam az autóban. Mindent meg fogunk nézni, és biztosan én is csinálhatnék jobban dolgokat, de valami nagyon nem stimmelt.”

Mivel a parc fermé-szabályok értelmében a csapatok a futamig már nem változtathatnak az autók beállításain, nem valószínű, hogy Leclerc egy csapásra feltámad. Már ha száraz körülmények lesznek, ám az előrejelzések szerint a versenyre meg fog érkezni az eső, ami adott esetben adhat némi reményt a 28 éves pilótának.