Fernando Alonso elárulta, nem az Aston Martin új, a Hungaroringen debütáló csomagjának teljesítménye, hanem a szabályrendszer határozza meg a jövőjét. A kétszeres F1-es világbajnok ezzel együtt meggyőződéssel állítja, hogy a csapat vissza fog térni a magas szintre.
Fernando Alonso jövője jó ideje téma az F1-es közvéleményen belül. Nem véletlen, hiszen egy hét múlva ünnepli a 45. születésnapját, és a nyári szünet után olyat fog tenni, amire a 70-es évek óta nem volt példa: úgy fog indulni Forma–1-es futamon, hogy életkorban közelebb lesz az 50 évhez, mint a 40-hez. Ilyesmi legutóbb Graham Hill-lel fordult elő 1975-ben.
Ennélfogva egyértelmű, hogy a spanyol versenyző számára közeleg a vég, ami az F1-es pályafutását illeti. Ezt ő maga is megerősítette, hiszen a Barcelona-catalunyai Nagydíj hétvégéje előtt közölte, hogy 2028-ban már nem tér vissza. A következő évre vonatkozóan eddig az volt a narratíva, hogy leginkább az Aston Martin hungaroringi fejlesztési csomagján múlik a folytatás, de valójában nem.
„Semennyire, mert a döntésem nem az idei teljesítményen múlik – válaszolta Alonso arra a kérdésre, hogy mennyire lesz kulcsfontosságú a Magyar Nagydíjra érkező B-autó. – Rosszul kezdtük ezt az évet, a következő esztendővel kapcsolatos döntésemet pedig nem alapozhatom egy olyan teljesítményre, amely nem reális. Úgy vélem, ez nem a csapat valódi potenciálja. Szerintem az sokkal nagyobb, mint amit látunk. Szerintem a jövő évre vonatkozó döntésem inkább a szabályokon múlik. Nem arról álmodozom, hogy a jövőben ezeket az autókat vezessem olyan helyeken, mint Spa vagy legutóbb Silverstone. Szóval majd meglátjuk.”
Alonso ezzel arra utalt, hogy bár eddig mindkét pálya közkedvelt volt a versenyzők körében, idén más volt a helyzet. Ennek oka, hogy mind a silverstone-i, mind a spa-francorchamps-i aszfaltcsík igencsak energiaigényes, ezért jó néhány legendás kanyarban nem érte meg a határon menni, mert jobban jártak az energiaspórolással.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy Alonsónak ne lenne fontos az autó teljesítménye. Mint ismert, az Aston Martin mind a karosszéria, mind a motor frontján nagyon rosszul áll a többiekhez képest, pedig a feltételek adottak voltak: megépült az új gyár, megérkezett Adrian Newey, a Hondától pedig gyári támogatást kapnak. Ehhez képest katasztrofális a helyzet, de a kétszeres F1-es világbajnok biztos benne, hogy ez javulni fog.
„Nagy reményeket fűztünk ehhez a szabályrendszerhez, Adrian érkezéséhez, a Hondához és ezekhez a dolgokhoz – fogalmazott. – Szóval nagyon magasak voltak az elvárások, és ezeknek nem feleltünk meg. Nem nehéz, csak csalódáskeltő volt látni az autót a barcelonai [teszt] pénteki napján. Ugyanakkor ezt a csapat minden tagja kihívásként fogta fel, és meg akarják valósítani. Visszatérnek, és remélhetőleg Budapest lesz az első lépés a kívánt teljesítmény, a visszatérés felé, és bízunk benne, hogy a helyes irányba halad majd a csapat.”


