Juan Pablo Montoya szerint nem a véletlen műve, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen ismét a sportszerűség határán csatáztak egymással. A kolumbiai exversenyző úgy véli, a hétszeres világbajnok máig nem felejtette el ellenfelének a 2021-ben történteket.
Összességében sem volt rossz futam az Osztrák Nagydíj, hiszen meglehetősen változatosan alakult a verseny, de ha ki kell választani a futam fénypontját, akkor talán Max Verstappen és Lewis Hamilton párharca lenne a nyerő. A két fél ugyanis többször is összeakadt a pályán, és közel voltak hozzá, hogy ezt ismét szó szerint kelljen értelmezni.
A holland pilóta az ötödik helyről rajtolva Kimi Antonellit és Charles Leclerc-t viszonylag hamar maga mögé utasította, majd a hétszeres világbajnokot is utolérte. Sőt, úgy tűnt, hogy a 3-as kanyarban meg is előzi, ám ellenfele a következő egyenesben vissza tudott jönni elé, majd kemény manőverrel megtartotta pozícióját.
Verstappen ekkor büntetést követelt riválisának, és kijelentette, „egyértelműen” szankcionálni kell a Ferrari versenyzőjét, mondván, leterelte őt a pályáról. Ez nem történt meg, néhány körrel később viszont már sikerrel járt ellene, bár a 41 éves pilóta akkor is kanyarokon át tartó csatára kényszerítette. Juan Pablo Montoya úgy gondolja, mindez nem véletlen.
„Szerintem nagyon jó volt a verseny – nyilatkozta az F1 TV adásában. – Úgy vélem, az emberek néha elfelejtik, mi történt korábban Max és Lewis között, Lewis viszont nem felejti el. Ha az ember versenyző, és korábban átgázoltak rajta, azt nem felejti el, ha pedig visszaadhatja a másiknak, akkor azt teljes mértékben meg is teszi. Ma ezt láttuk. Elképesztő volt. Nevetgéltem, miközben néztem.”
A hétszeres F1-es futamgyőztes természetesen a két versenyző 2021-es bajnoki párharcára utalt, melynek során Hamilton silverstone-i hibája jelentette a fordulópontot, de később Verstappennek volt több piszkos húzása. Mindez a sportfelügyelői ítéletekből is megállapítható, hiszen a Red Bull pilótáját a monzai, az interlagosi és a dzsiddai húzásáért is büntették.
Bár azóta Hamilton egyik évben sem volt tényező a bajnoki csatát illetően, a két fél többször is összeütközött az egymással történő csata közben, és érezhető, hogy ilyenkor keményebb a versenyzés. Az összeéréstől Spielbergben sem voltak messze, ám ezúttal megúszták, később pedig Verstappen a második, Hamilton pedig az ötödik helyen ért célba.


