A Honda Forma–1-es főmérnöke elárulta, Miamiban nagy előrelépést tettek a megbízhatóság terén, a Kanadai Nagydíjon pedig már a teljesítményt illetően is javulnának az Aston Martinnal. Ezt pedig szerinte úgy is meg tudják tenni, hogy még jó ideig nem érkezik motorfejlesztés.

Nem túlzás kijelenteni, hogy gyalázatosan indult az Aston Martin és a Honda házassága. Bár már tavaly is lehetett hallani, hogy a japánok lemaradásban vannak az új motorral, de a végeredmény alighanem minden várakozást alulmúlt. Az első három futamhétvégén annyira borzalmas volt a helyzet, hogy annak is örülni kellett, hogy Fernando Alonso a Japán Nagydíjon legalább célba ért.

A szuzukai forduló után aztán az elhalasztott futamhétvégék miatt öt hétig szünetelt az F1, ezt pedig a Hondánál igyekeztek kihasználni. Az egyik AMR26-os Japánban maradt, hogy a szakurai központban tanulmányozhassák az akkumulátort rongáló erős vibráció okát. Ennek meg is lett a jutalma, ugyanis Miamiban mind a sprinten, mind a főversenyen mindkét autó meglátta a kockás zászlót.

„A Miami Nagydíjon megerősítést nyert, hogy az akkumulátor vibrációjának és az erőforrás általános megbízhatóságának terén is javultunk – nyilatkozta Shintaro Orihara, a Hondának a pályán zajló munkáért felelős általános igazgatója, illetve főmérnöke a montreali hétvége előtti előzetesben. – Ez egyben arra is kiváló alkalom volt, hogy a módosított 2026-os szabályok alatt tanulmányozzunk az energiamenedzsmentet, és ez a folyamat Kanadában is folytatódni fog.”

A teljesítmény terén ugyanakkor még mindig brutálisan nagy a lemaradás, és továbbra is legfeljebb csak az újonc Cadillackel képesek felvenni a versenyt. A szombati időmérőn a jobban szereplő Alonso is 1,178 másodperccel maradt el a Q2-es továbbjutástól. Ami a futamot illeti, mivel kört kapott, ezért csak az utolsó előtti kör eredményét lehet alapul venni, és ekkor több mint 70 másodperccel maradt el az utolsó pontszerző helytől. Éppen ezért Kanadában már a teljesítményen lesz a hangsúly.

„Montrealban, Lance [Stroll] hazai futamán a vezethetőség és az energiamenedzsmenttel kapcsolatos stratégiánk fejlesztésére fogunk összpontosítani, hogy segítsük a pilótákat, hogy magabiztosabbak legyenek. Valójában ez a versenyhétvégénk egyik fontos célja. Ha sikerül növelnünk a pilótáink önbizalmát, és gyorsabban mennek be a kanyarokba, illetve nagyobb sebességet visznek át, az köridőjavulást fog eredményezni számunkra.”

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a Honda egyelőre fejlesztések nélkül igyekszik javulni, hiszen az első újítás legkorábban a nyári szünet után fog megérkezni. A montreali forduló abból a szempontból is fontos, hogy az ADUO ezt követően fog életbe lépni, vagyis az első hat hétvége alapján határozzák meg a motorgyártók közötti különbséget.