back to top
KezdőlapFormula 1Norris utálja, hogy úgy kell vezetnie, mint Schumachernek és Vettelnek

Norris utálja, hogy úgy kell vezetnie, mint Schumachernek és Vettelnek

-

Lando Norris, a McLaren versenyzője továbbra sem elégedett az autója sajátosságaival, aminek következtében szerinte olyan stílusban kell vezetnie, ami egyáltalán nem kedvez neki.

A brit versenyző többször káprázatosan teljesített, hol a mezőny elején, hol csak a közepén vitézkedve, de rendszerint mindent vagy még annál is többet kihozott az autójából; a szakírók nem véletlenül őt ítélték a legjobbnak a Max Verstappen-Fernando Alonso-Lewis Hamilton mögötti bolyban a 2023-as szezon első felében.

Norris úgy vélte, a közelmúltban bevetett és nagy előrelépést hozó fejlesztési csomag a leghatékonyabb volt, amióta a McLaren tagja, ugyanakkor nem tagadta, hogy a problémák egy részével így sem tudtak mit kezdeni. Ezek közé tartozik az autó alapvető karakterisztikája, amihez alkalmazkodnia kell.

„Úgy vezetek, ahogy nem akarok, vagyis inkább nem úgy, ahogy szeretnék vezetni. Nem tetszik, ahogy vezetnem kell az autót, szerintem egyáltalán nem passzol az erősségeimhez” – panaszkodott.

A látszat csal: megmaradtak a feltámadó McLaren krónikus betegségei

„Azt akarnám, hogy a kanyarokban minél magasabb legyen a minimális sebességem és U-alakban forduljak el. Most ez az utolsó, amit csinálhatok, V-alakot kell követnem az ívvel, és ennek sosem voltam nagy híve. Nem szeretem ezt csinálni.”

Ez a bizonyos vezetési igény volt az, ami kifogott Daniel Ricciardón is, ő nem tudott megfelelően idomulni a McLaren sajátosságaihoz. A McLaren tehetségének vezetési stílusáról az ismert autóversenyző-oktató, Scott Mansell készített nemrég egy remek elemzést.

Ő fejtette ki más videókban azt is, hogy a V-alakzat Sebastian Vettel egyik védjegye volt, de más bajnokok, például Michael Schumacher, Max Verstappen vagy Jenson is Button is alkalmazták ezt a technikát, amelynek lényege, hogy a kanyaroknál teljes mértékben a kigyorsításra koncentrálnak a pilóták, és ez megtérül még úgy is, hogy magában a kanyarban alacsonyabb sebességre lassulnak, mint ha a papíron optimálisabb U-alakban fordulnának.