Kimi Antonelli úgy véli, az Olasz Nagydíj időmérőjén megtette, ami tőle tellett George Russell érdekében, és azt is elmondta, mire fog törekedni a futam elején. A pole-pozíció elvesztésére dühösen reagáló Toto Wolff Max Verstappent tartja felelősnek a történtekért.

Már jó ideje lehetett tudni, hogy az Olasz Nagydíj időmérője nem szokványos kvalifikáció lesz a Mercedes számára. Kimi Antonelli ugyanis motorbüntetés miatt mindenképpen a rajtrács végéről indul, így neki csak az volt a dolga, hogy bejusson a Q3-ba, ahol szélárnyékkal próbálja rajtelsőséghez segíteni George Russellt.

A feladat első felét tökéletesen teljesítette, és úgy tűnt, hogy a másodikat is tökéletesen végrehajtják, hiszen az első próbálkozások után a brit versenyző állt az élen. Másodszorra pedig még javított is, ám ez sem volt elég a mindenkit sokkoló Pierre Gaslyval szemben, aki 6 századdal legyőzte Russellt. Antonelli úgy véli, a maga részéről nem érheti szó a ház elejét.

„Ezt kellett tennem – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – A csapat megkért rá, én pedig természetesen megcsináltam, amit kellett, és igyekeztem a lehető legtöbbet segíteni. Még az egyedül megtett köröm is furcsa érzést keltett, és biztosan nem volt tiszta. A büntetés miatt ma összességében jó csapattársnak kellett lennem, és annyira segítenem, amennyire csak tudok. Úgy vélem, ezen a téren jó munkát végeztem, és örülök, hogy bevált.”

Nos, ez utóbbi azért nem teljesen igaz, hiszen Russell csak második lett. A fedélzeti kamerából kiderül, hogy Max Verstappen a kivezető kör végén nagyon lelassított az Alboreto-kanyar előtt, Antonelli pedig teljesen ráesett, később pedig csapattársa kifejezetten közel autózott hozzá, ami többet vitt, mint hozott. Toto Wolff szerint emiatt nem lett meg a rajtelsőség. „Úgy vélem, a végén, amikor Max kiszúrt vele az utolsó pályára guruláskor, éppen a kör megkezdése előtt – válaszolta a Mercedes csapatfőnöke a brit televíziós társaságnak arra a kérdésre, hogy hol csúszott félre a dolog. – Túl közel voltak, és ez végül rontott a köridőn, emiatt ment el a pole-pozíció.”

Miután Gasly átszelte a célvonalat, az osztrák üzletember dühében ököllel rácsapott az asztalra, később viszont már pozitívan fogalmazott, hiszen mégiscsak egy, a motorjukat használó autó járt sikerrel. „Nagyon örülök, hogy az Alpine megszerezte a pole-t – jelentette ki. – Átmentek néhány igencsak nehéz időszakon, most pedig egy kicsit mi is hozzájárultunk ehhez.”

Formula 1@F1

Pure frustration 😖

Toto living every moment of qualifying #F1 #ItalianGP

Érdekes kérdés, hogy vajon a francia versenyző a futamon is jelenthet-e veszélyt rájuk. „Mindig mindenkit komolyan kell venni – felelte Wolff. – Az egyenesben óriási a sebességük. Jelentősen csökkentették a légellenállást, és egy körön ez döntőnek bizonyult. A verseny teljesen más tészta, úgyhogy majd meglátjuk.”

Ami Antonellit illeti, a hazai pályán szereplő pilótának nyilvánvalóan nehéz dolga lesz, hiszen jelen állás szerint csak a szintén büntetéssel sújtott Alexander Albont és Liam Lawsont előzi meg a rajtrácson. Sokan azonban arra számítanak, hogy a Mercedes erejének köszönhetően így is harcolhat a dobogóért, ám főnöke igyekezett lehűteni a kedélyeket.

„Szerintem ez túl nagy elvárás – vélekedett Wolff. – Látható, hogy mennyire nehéz, miután az ember átjut a hátsó traktusnak egy bizonyos csoportján. A teljesítmények annyira közel vannak egymáshoz, hogy ha nem vagyunk teljesen más stratégián, és nem kockáztatunk egy kicsit, akkor szerintem ez nem lehetséges.”

A futam természetesen az érintettnél is szóba került, aki elmondta, milyen hozzáállást fog tanúsítani az elején. „Az első két sikánban igyekszünk majd kimaradni a bajból, de utána, az első néhány körben természetesen a lehető leggyorsabban megpróbálunk átverekedni magunkat a forgalmon, hogy üldözhessük a gyors autókat” – szögezte le Antonelli.