back to top
KezdőlapFormula 1Horner: Péreznek kell egy támogató kéz a vállára

Horner: Péreznek kell egy támogató kéz a vállára

-

A Red Bull csapatfőnöke ismét védelmébe vette a pilótát, pedig Pérez a Brit Nagydíjon is leszerepelt.

A Brit Nagydíjon Péreznek ismét magyarázkodó üzemmódba kellett váltania, mert az időmérőt megint elbaltázta, és ezúttal csak a 6. helyig tudott előrejönni a Q3-as kiesést követően.

A médiának arra panaszkodott, hogy a rajt után Esteban Ocon kiszorította, aztán az első etapban túlságosan elkoptatta az abroncsokat, és pechére még a biztonsági autó ki kellett állnia kerékcserére, amivel időt vesztett. „Több szerencsével előrébb végeztem volna” – fogalmazott.

Főnöke, Christian Horner ugyanakkor ismét a védelmébe vette és a támogatásáról biztosította. „Szüksége van egy támogató kézre a vállán – mondta. – Jelenleg második a bajnokságban és növelte az előnyét Fernando [Alonso] előtt. Jó autónk van, de el kell intéznünk, hogy mindkettő versenyben legyen [a győzelemért].”

Pérez megmagyarázta újabb kudarcát, Marko nyilatkozott a leváltásáról

„Az utolsó etapban erős volt a tempója, csak bosszantó, hogy folyton fel kell zárkóznia. Rendbe kell tennie a kvalifikációkat, és a csapat mindent megtesz, hogy támogassa ebben.”

A Red Bullnál közben folyamatosan hangoztatják, hogy Pérez helye nincs veszélyben és nincs terítéken a leváltása.

Max Verstappen számára a 99 pontos előnyt azt jelenti, hogy ha az összes maradék futamon csak a 2. helyen ér célba, a bajnoki cím akkor is az övé lesz. Más szóval, amennyiben Pérez innentől mindig nyerne, az nem garantálná neki a vb-címet.